Sport
Női jégkorong-vb - Cortina megérkezett
A története harmadik A csoportos világbajnokságán részt vevő válogatott célja, hogy a nyolc közé kerüljön

A csapat, amely közép-európai idő szerint pénteken hajnalban kezdi meg szereplését, kedden megtekintette az észak-amerikai profi ligában (NHL) érdekelt Toronto Maple Leafs edzését, és néhány sztárral készült közös fotó is.
Pat Cortina az MTI érdeklődésére elmondta: a klubszezon számára végetért, és ez teremtette meg a lehetőséget, hogy most elutazhatott a női válogatotthoz.
„Boldog vagyok, hogy ezzel a különleges csapattal lehetek egy különleges világbajnokságon. Nagyszerű, hogy újra láthatom őket!” – fogalmazott a szakember, akinek részvétele vasárnapig kérdőjeles volt, mert csapata, a német férfi harmadosztályban szereplő SC Riessersee érdekelt volt a rájátszásban, ám a Garmisch-Partenkirchen-i székhelyű klub 3–0-s összesítéssel alulmaradt a negyeddöntőben a Hannover Scorpionsszal szemben.
Ha a Riessersee még egy kört sikerrel vett volna, akkor Delaney Collins másodedző irányította volna a magyar együttest.
„Ez a torna mindenkit kihívás elé állít. A várakozások magasabbak, mint tavaly. Arra kell összpontosítani, amire szükségünk van a célok eléréséhez. Minden csapat már jobban ismeri a másikat, így minket is jobban ismerhetnek, mint egy évvel ezelőtt, és ez tud veszélyes lenni. Nem az eredményre kell figyelni, hanem a teljesítményre, és ez hozza meg majd a kívánt eredményt. Méltóan kell képviselnünk a magyar színeket, és minden meccsen lehetőleg a legjobbunkat kell nyújtanunk” – mondta Cortina, akinek válogatottja tavaly negyeddöntős volt, és végül a nyolcadik helyen zárt.
A története harmadik A csoportos világbajnokságán részt vevő válogatott célja, hogy a nyolc közé kerüljön, az utolsó két helyezett ugyanis kiesik a divízió I/A osztályba.
A magyar válogatott vb-programja (közép-európai idő szerint):
április 7., 1.00: Magyarország–Franciaország
április 8., 17.00: Magyarország–Svédország
április 10., 17.00: Magyarország–Finnország
április 11., 17.00: Magyarország–Németország