Fékezzük meg a futballszabályok alkotóit!

– Nem sok ez már egy kicsit, hiszen a futballszabályok évtizedeken át mozdulatlanok, sérthetetlenek, megtámadhatatlanok voltak.

– Új idők jöttek, változik az élet. Bár az is igaz, hogy a futball egyik értéke éppen a bevett, megszokott szabályokban rejlett.

– Lassan már rá sem lehet ismerni a játékra. Talán a kor, a pénz kényszeríti ki a változtatásokat, hiszen egy-egy gólon vagyonok, de akár emberéletek is múlhatnak.

– Valóban túl sok már a változás, különösen az elmúlt hat–hét évben. Ez azért is érdekes, mert korábban az IFAB, vagyis a board nagyon egyszerű adminisztrációval működött, ma már két szakértői bizottság van, az egyik a játékosokból és az edzőkből, a másik pedig játékvezetőkből áll, és készíti el a módosítási javaslatokat. Ezek már az új módszerekre, a technikára alapoznak.

– Ezzel viszont kétfajta futball létezik, legalább is nálunk. Van egy VAR-os, meg a szegényebb, mondhatnám falusi változat. Hetente hat magyar pályán más szabályok szerint futballoznak, mint a többin, hiszen csak az NBI-ben használják a VAR-t. Bár az is igaz, hogy az élvonalnak mindenképpen alkalmazkodnia kell a nemzetközi trendekhez, viszont a sok-sok gyerek más futballtörvények szerint nő fel.

– A FIFA kétszáztizenegy tagszövetségéből mintegy ötvenben alkalmazzák a VAR-rendszert, s bevezetésének, működtetésének rendkívül komoly költségei vannak. A legtöbb helyen leginkább éppen ez alkalmazásának legfőbb akadálya. Az IFAB ma azt készíti elő, hogy – kevesebb kamerával és emberrel – legyen egy olcsóbb változata a rendszernek. A VAR segítséget adhat a játékvezetőknek, hogy kevesebbet hibázzanak. Ugyanakkor a játékszabályok valamennyi pályán azonosak.

– Ez igaz, viszont ha még kizárható is lenne a bírói tévedés, a gólvonaltechnológia kivételével semmi nem tökéletes, változatlanul ott van az emberi szubjektum.

– Valóban, a VAR sem tökéletes. Nyilván, minél több kamera képe áll rendelkezésre, annál nagyobb az esélye a helyes ítéletnek. Sajnos, az emberi tényező nem küszöbölhető ki teljesen. Egyébként góltechnológia esetében is beszélhetünk hibahatárról, s az emlékezetes angol–ukrán EB-meccs tévedése, amikor Vad II. nem látott gólt, hívta életre a változtatás igényét.

– A kezezés megítélése pedig kiismerhetetlen, egyenesen botrányos. Leszorított kezet kérnének, de hát leszorított kézzel nem lehet futballozni. Tornából felmentett lehetett, aki a szabályt kierőltette. Pedig egyszerű volt: csak szándékos kezezés létezett. Vagy amit a legendás bíró, Puhl Sándor mondott: nem mindegy, hogy a kéz keresi a labdát, vagy a labda találja el a kezet.

– Sajnos, az utóbbi időben valóban a kezezés megítélése az egyik leggörcsösebb feladat. Évről évre, szinte követhetetlenül változnak a szabályok, holott évtizedeken át csak a szándékos kezezés létezett, s azt pedig a játékvezető ítélte meg. És ez persze mindenki számára egyértelmű volt.

– Az új szabályokról annyit, hogy talán elég lett volna a sportszerűtlenség fogalmát kicsit kiterjeszteni. Mint ahogyan például azt sem kell leírni, hogy nem szabad a 16-oson belül szalonnát sütni vagy elásni a labdát, így aztán az sem szabálykönyvbe való, hogy az ellenfél játékosának meg kell adni a tiszteletet.

– Valóban, a sportszerűség az egyik kritikus pont. A labdarúgás szépsége egyrészt a harc, másrészt a kifinomult technikai húzások, a rafinéria, a váratlan megoldások. Meggyőződésem, hogy a szabályoknak, illetve alkalmazásuknak nagyobb védelmet kellene adniuk ezen a területen. Az egyik sarkalatos pontnak a lesszabályt tartom. A VAR előtt az volt az általános felfogás, hogy kétes helyzetben a játékvezető ne avatkozzon be, ezzel is segítve a támadó futballt. A játék, a szabály szelleme, hogy a játékos helyezkedése ne adjon számára jogtalan előnyt. A VAR-nál szabad szemmel nem érzékelhető centimétereken múlik a döntés. Számtalan helyzetben érvénytelenítik a gólt, holott a játékos pozíciója nem adott számára semmilyen előnyt.

– És a végeérhetetlen hosszabbítások? Azok mennyivel teszik élvezhetőbbé a játékot? Igaz, az időhúzást lehetőleg meg kell akadályozni, de arra van például a sárga vagy a piros lap is. S mennyivel lett izgalmasabb a játék, hogy kapukirúgásnál a labdának nem kell mindenképpen elhagynia a tizenhatost?

– Én nem tudom ezt megítélni, de kíváncsi lennék egy felmérésre, hogy mit mondanak erről az edzők. Elvégre kinek tetszik az, amikor a saját tizenhatoson belül valósággal cicáznak a védőik.

– És hát a kezdés is. Volt abban valami mágikus, amikor a kezdőkörben három játékos egyszerre nekifeszült, elindult. Most meg akár rögtön haza is lehet adni a labdát.

– Akkor még öt csatárral játszottak, s a belső hármas feladata volt a kezdés. Manapság jószerivel két csatár van, a belső hármas fogalma eltűnt, a fiatalok számára szinte ismeretlen.

– Mit gondol, meg lehet fékezni a boardot, ha a FIFA sem parancsol neki? Ezek még kitalálják a három pontot érő gólt, mint ahogyan a strandos fejelésben létezik a két gólt érő stukkolás.

– Az IFAB a FIFA-tól független, és a szavazatok felével rendelkezik. De érvényes döntést csak a szavazatok háromnegyedével, vagyis a nyolcból hat vokssal lehet hozni. A másik ötven százalék pedig a négy brit, azaz az angol, a walesi, a skót és az észak-ír szövetségé.

– Félő, ha nem vigyázunk rá, meghal a futball. Bár az is igaz, hogy a mozdulatlanság maga a halál, és a kor is változásokat követel. De valahol meg lehet állni?

– Remélem, tudjuk, hol a határ, s a felelősök bizonyos esetekben tudnak nemet is mondani.