Sport
A kenguruk bőre tabu a továbbiakban
A Nike bejelentette, többé nem készít cipőt az ausztrálok nemzeti címerében is látható állatból

Néhány hete a Nike német vetélytársa, a Puma közölte, hogy szakít az állatvédők és a vásárlók által egyaránt kifogásolt gyakorlattal.
A Nike arról is beszámolt, hogy Tiempo Legend Elite elnevezésű új futballcipőihez már a kengurubőrt helyettesítő, saját fejlesztésű szintetikus anyagot fog használni. Illetve a nyáron a boltokba kerülő Tiempo Premier futballcipőket sem kengurubőrből készítik majd.
A Nike kiemelte, hogy már 2021-ben befejezte az együttműködést az egyetlen kengurubőr-szállítójával.
Az állatvédő csoportok hosszú ideje sürgették a vállalatokat, hogy hagyjanak fel etikátlan gyakorlatukkal. Wayne Pacelle, a Center for a Humane Economy (Humánus Gazdaságért Központ) elnöke kedden hangsúlyozta, hogy a Nike bejelentése a vadonélő állatok védelme szempontjából „szeizmikus esemény”, amelynek hullámait az egész világon meg lehet majd érezni, különösen Ausztráliában, ahol tömegesen mészárolják le a kengurukat kereskedelmi céllal.
A központ 2020-ban indította el A kenguruk nem cipők című kampányt, és kulcsszereplője volt a kenguruból készült termékek importját és eladását tiltó jogszabályok beterjesztésének. Kalifornia már 1971-ben megtiltotta a kenguruból készült termékek importját az állam területére.