Sport
A második félidőben a Bayern leiskolázta a PSG-t
A Bayern München és az AC Milan jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján

Érdekes első félidőt játszott egymással Münchenben, az Allianz Arénában a Bayern és a Paris Saint-Germain. Nyilvánvalóan rányomta a látottakra a bélyegét az a tény, hogy a bajorok megnyerték az első mérkőzést 1–0-ra a Parc des Princes-ben, azaz a vendégeken volt a góllövés kényszere. Emiatt sokkal aktívabban futballoztak, mint február közepén, az első meccsen, különösen az akkor sérülése miatt csak az utolsó bő negyedórára beálló Mbappé próbálkozott gyakran.
Ugyanakkor mindkét csapat nagyon óvatos is volt egyben, ezért nem nyíltak ki, kevés helye volt a gyors csatároknak a futásra. Érdekes, hogy az első játékrész legnagyobb helyzete az egyébként magabiztosan védő Yann Sommer kapus hibája után alakult ki. Nem vette észre a tizenhatosán belül a labdát vezetve, hogy Asraf Hakimi mögötte lopakodik. A marokkói hátvéd vissza tudta passzolni az elcsent labdát, Vitinha pedig az üres kapura lőtt – de nagyon felelőtlenül, gyengén, így az oroszlánszívű holland középhátvéd, Matthijs de Ligt oldalról bevetődött, és a gólvonal elől ki tudta rúgni a labdát. De Ligt egyébként a mérkőzés korábbi szakaszában mentett egy majdnem ilyen nagyot, akkor a kilépő Lionel Messi labdáját hatástalanította, Yann Sommerrel közösen.
A Bayern egyáltalán nem támadott olyan erőteljesen, ahogyan általában szokott, saját közönsége előtt különösen. Jamal Musiala éles szögből leadott lövése (Gianluigi Donnarumma védte), majd Joshua Kimmich szinte a jobbhátvéd helyéről lőtt szabadrúgása keltett csak némi izgalmat.
A második félidő más mérkőzést hozott, mintha kicserélték volna a Bayernt és a PSG-t is. Előbb Éric-Maxim Choupo-Moting reklamált lest, miután a védők szorításában a földre került, majd éppen benne akadt el Joshua Kimmich lövése, ráadásul lesen állva. Alig néhány pillanattal később a balról érkező labdát sem Choupo-Moting, sem Thomas Müller nem érte el, de az így is besurrant a bal alsó sarokba. Ám a VAR alapján Orsato úgy ítélkezett, hogy Müller lesen volt és zavarta a kapust. Maradt a gól nélküli állás.
Ám nem sokáig! A Bayern Choupo-Moting góljával vezetést szerzett, miután Thomas Müller erőszakosan leszerelte Marco Verrattit a vendégek büntetőterületén belül, majd Leon Goretzka a hozzá kerülő labdával tökéletesen kiszolgálta a hamburgi születésű középcsatárt. Kicsit (?) fura volt hallani ebben a párosításban, hogy a Bayern a párizsiaknak lőtt gólját a stadion Offenbach Kánkánjának a dallamaira ünnepelte.
A PSG megpróbált erősíteni, de Yann Sommer kétszer is nagyot védett, tökéletesen pótolta a téli szünetben megsérült Manuel Neuert. Mindazonáltal a Bayern uralta a játékot, s a 87. percben egy kontra végén Serge Gnabry is szerzett egy gólt. A bajorok 2–0-ra győztek, 3–0-s összesítéssel jutottak tovább.
A másik mérkőzés tízperces késéssel kezdődött, mert – ahogyan kedd este London délnyugati részén, a Stamford Bridge-re – az észak-londoni Tottenham Stadionba nem ért oda a játékosokat szállító busz. Kedden csak az egyik, a Borussia Dortmundé, szerdán egyik sem, a Spursé és a Milané sem. Nemcsak a kedvező szófordulat iránti vágy íratja az emberrel, de nagyjából több izgalmat keltett, hogy a késések miatt mikor tudják elkezdeni a Tottenham–Milan-találkozót, mint az, amit bemutattak a két csapat játékosai az első 45 percben. Alig akadt a kaput eltaláló lövés, a kaput igazán veszélyeztető pedig egy sem. A második félidő hasonló színvonalú játékot hozott. Ha pontozásos sportág lenne a futball, talán a Milan nyert volna, de az olaszok megelégedtek a döntetlennel is, tekintve, hogy a San Siróban szerzett gólnak köszönhetően a 0–0-val, 1–0-s összesítéssel továbbjutottak. A legizgalmasabb a 93. perc volt, amikor 60 másodpercen belül mindkét kapunál kialakult helyzet.