Elhunyt a Real Madrid korábbi csillaga

Boszorkánynak, La Brujának is becézték Amancio Amarót, a Real Madrid egykori világklasszis jobbszélsőjét. Varázslatos cselei miatt kapta ezt a szeretetteljes nevet, miután a második osztály gólkirályaként, 22 évesen, 1962 nyarán a Real Madridhoz igazolt.

A Deportivo La Corunától érkezett csatár azonnal alapember lett a Puskás Ferencet is soraiban tudó támadósorban. A következő közel másfél évtizedben tevékeny részese volt a klub nagy hazai sikereinek, kilenc bajnoki címet nyert, háromszor lett az akkor Franco tábornokról elnevezett országos kupa győztese, játszott az 1964-es, elveszített BEK-döntőben, és góllal járult hozzá az 1966-os megnyeréséhez.

Ennek a korszaknak ő volt az első számú madridi csatárcsillaga Puskás és Gento visszavonulása után, 1976. június 30-i búcsújakor a negyedik helyen állt a klub góllövőlistáján, Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc és Paco Gento mögött.

2008-ig mindössze két játékos mondhatta el magáról, hogy BEK-.győztes lett a Real Madriddal és Európa-bajnok a spanyol válogatottal: Amancio Amaro és Ignacio Zoco. Amancio nagy érdemeket szerzett az Eb-aranyban – sajnos – már az elődöntőben is: a magyarok elleni hosszabbításban ő lőtte a győztes gólt. Az év végén harmadik lett a France Football Aranylabda-szavazásán Denis Law és Luís Suárez mögött.

Edzőként sokat dolgozott a Real Madrid fiókcsapatánál, a Castillánál, talán legnagyobb érdeme, hogy ő fedezte fel a Keselyű ötösének (La Quinta del Buitre) nevezett klasszis játékosokat, Emilio Butragueñót, Michelt, Manolo Sanchíst, Rafael Martín Vázquezt és Miguel Pardezát. Az 1984–1985-ös idény nagy részében ő volt a vezetőedző a Real Madridban, de az idényt már Luis Molownyval zárta a csapat, így utóbbi mérkőzött a Videoton elleni UEFA-kupa-döntőben is.

Az elmúlt évtizedekben a Real Madrid igazgatótanácsának tagjai közé tartozott, majd Paco Gento halála után az egyesület tiszteletbeli elnöke lett.