Sport

Otthon győzelmet vár Szoboszlai a Manchester City ellen

Bekerült Szoboszlai Dominik a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának álomcsapatába a Kicker című szaklapnál. A Leipzig magyar válogatott középpályása szerdán csapatával a Manchester City ellen mérkőzik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Otthon győzelmet vár Szoboszlai a Manchester City ellen
Gólt ünnepel Konrad Laimer és Szoboszlai Dominik a Wolfsburg elleni mérkőzésen
Fotó: AFP/Andreas Gora

Szoboszlai Dominik a 21. fordulóban nagyszerű találattal vette ki a részét az RB Leipzig sikeréből, a Wolfsburg otthonában aratott 3–0-s győzelem során ő lőtte a vendégek harmadik gólját. A 22 éves Szoboszlai az idény során másodszor került be a forduló csapatába a Kickernél.

A szerdai Bajnok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban Szoboszlai Dominik elmondta, hogy csapatának az lehet a legnagyobb fegyvere a Manchester City elleni, hogy otthon nagyon erős. A két csapat szerdán Lipcsében kezdi a két meccsből álló csatát.
„Otthon úgy kell kifutnunk a pályára, hogy minket senki nem tud legyőzni – mondta a Kickernek a magyar válogatott. – Nagyszerű összecsapás lesz”.
Az előző szezonban a csoportkörben találkozott egymással az angol és a német együttes, akkor Manchesterben 6–3-as, Lipcsében pedig 2–1-es hazai siker született – ez utóbbi mérkőzésen Szoboszlai szerezte a házigazdák egyik gólját –, az RB Leipzig pedig az Európa-ligában folytatta szereplését.

Szoboszlai a City elleni meccsek során ismét találkozhat jó barátjával, Erling Haalanddal, akivel még Salzburgban játszottak együtt.
„Amikor Erling 18 évesen Salzburgba jött, segítettem neki, mert tudtam, milyen érzés, ha valahol új vagy, és nem beszéled a nyelvet. Mindent megmutattam és megtanítottam neki. Sokat tanultunk egymástól. Bár őszintén szólva inkább én tanultam tőle, mint ő tőlem” – mondta a Premier League góllövőlistáját 26 találattal vezető norvég sztárról Szoboszlai.

Kapcsolódó írásaink