Sport

Döntetlent játszott Zalaegerszegen a sereghajtó Vasas

A sereghajtó Vasas gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Döntetlent játszott Zalaegerszegen a sereghajtó Vasas
Mocsi büntetőt hibázott
Fotó: ZTE

A zalaiak sorozatban hatodik mérkőzésükön, míg a fővárosiak egymás után negyedszer maradtak nyeretlenek.

Veszélyesebb volt az első félidőben a hazai együttes, amely nagyjából ugyanannyit birtokolta a labdát, mint a tabella utolsó helyén szerénykedő fővárosiak, de kapura lövéssel többször próbálkozott a riválisnál.

A gól nélküli, első 45 perc és a fordulás után nem változott a játék képe, a Zalaegerszeg lendületben maradt, ám fölénye sokkal érezhetőbb volt. A félidő derekán tizenegyeshez jutott a hazai együttes, a büntető azonban kimaradt, ugyanakkor a ZTE még inkább rákapcsolt, és nagy nyomást helyezett a Vasasra. Az angyalföldiek innentől csak a védekezésre, illetve a pontszerzésre figyeltek, és sikerrel is jártak, a zalaiak ugyanis nem tudtak betalálni.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

ZTE FC–Vasas 0–0
----------------
Zalaegerszeg, 2324 néző, v.: Bogár
sárga lap: Lesjak (86.), illetve Szivacski (35.), Otigba (69.)


ZTE: Demjén – Lesjak, Mocsi, Csóka, Gergényi (Szafronov, 91.) – Sankovic – Mim (Manzinga, 64.), Szendrei, Németh, Ubochioma (Szalay, 81.) – Ikoba


Vasas: Uram – Litauszki, Otigba, Hegedűs – Szivacski, Márkvárt (Hidi, 89.), Berecz, Hinora (Ihrig-Farkas, a szünetben), Ódor – Radó (Cipf, a szünetben, Holender, 75.), Novothny (Balogh, a szünetben)

Kapcsolódó írásaink