Sport

Rangadó vár az éllovas Ferencvárosra

A címvédő és toronymagasan éllovas Ferencváros az újoncként második helyen álló Kecskeméttel találkozik az OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.

Rangadó vár az éllovas Ferencvárosra
Az Európa-liga márciusi nyolcaddöntőjére készülő zöld–fehérek idén mind az öt bajnoki mérkőzésükön veretlenek maradtak
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bár az Európa-liga márciusi nyolcaddöntőjére készülő zöld–fehérek idén mind az öt bajnoki mérkőzésükön veretlenek maradtak, de egyelőre adósak a domináns, jó játékkal. A lila–fehér rivális öt kör óta szintén nem kapott ki, de hátránya így is 14 pontra nőtt, mert csupán egyszer tudott nyerni.

A forduló egyik legérdekesebb összecsapása a Mezőkövesd paksi vendégjátéka lesz, mert a hazaiaknál a hétközi edzőváltást követően ismét Bognár György ül a kispadra.

A 61 éves szakember 270 nap után tért vissza a zöld–fehérekhez, akik irányítása alatt 2020 szeptembere és 2022 májusa között messze a legtöbb gólt szerezték a mezőnyben. A két gárdának egyaránt fontos lesz a találkozó, mert mindkét csapat öt ponttal áll a kiesőzóna felett.

Ugyancsak szombaton rendezik a Fejér vármegyei rangadót, amelyet teljesen más előjelekkel vár a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár. Amíg előbbi dobogós pozícióját szeretné megerősíteni, sőt a Kecskemét pontvesztésével akár előzhet is, addig utóbbi nagy meglepetésre a bennmaradásért küzd. Huszti Szabolcs vezetőedző együttese idei három meccsén kétszer kikapott, egyszer döntetlent játszott, így már csak két ponttal előzi meg a kiesőhelyen lévő Budapest Honvédot és hárommal a sereghajtó Vasast.

A nehéz helyzetben lévő két patinás fővárosi klub közül a kispestiek vasárnap a forduló zárómérkőzésén a Debrecent fogadják, míg a Magyar Kupában negyeddöntős angyalföldiek Zalaegerszegre látogatnak. Az ugyancsak kiesés elkerüléséért harcoló Újpest a pénteki nyitómeccsen a dobogós helyekért versenyben lévő Kisvárda vendége lesz.


OTP Bank Liga, 20. forduló

Péntek:
Kisvárda Master Good–Újpest FC 20.00

Szombat:
Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE 17.00
MOL Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC 19.30

Vasárnap:
ZTE FC–Vasas FC 15.00
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 17.30

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 19 14 3 2 42–15 45 pont
2. Kecskeméti TE 19 7 10 2 27–19 31
3. Puskás Akadémia FC 19 7 8 4 24–20 29
4. Kisvárda Master Good 19 7 7 5 30–32 28
5. Debreceni VSC 19 7 6 6 33–29 27
6. ZTE FC 19 6 5 8 25–23 23
7. Paksi FC 19 6 5 8 31–33 23
8. Mezőkövesd Zsóry FC 19 6 5 8 21–27 23
9. Újpest FC 19 6 4 9 23–33 22
10. MOL Fehérvár FC 19 5 5 9 23–28 20
11. Budapest Honvéd 19 4 6 9 20–32 18
12. Vasas FC 19 3 8 8 14–22 17

Kapcsolódó írásaink