Sport
Pep Guardiola: Győzni jöttünk Londonba

Az Arsenal a hétvégén ugyan uralta a Brentford elleni találkozót, de 23 lövése ellenére be kellett érnie 1–1-es döntetlennel. A bajnok City eközben könnyedén nyert az Aston Villa ellen, így három pontra csökkent a különbség a két csapat között. Viszont az Ágyúsok egy meccsel kevesebbet játszottak, azaz ha ma esti rangadón nyernek – és március közepén, az Everton ellen is a másik elmaradt találkozójukon -, akár tetemes előnyre is szert tehetnek.
A két csapat ebben az idényben már találkozott egymással, az FA Kupa negyedik fordulójában Josep Guardiola együttese 1–0-ra diadalmaskodott, és az elmúlt években is rendre legyőzte az észak-londoni csapatot. A 19 év után első bajnoki címére hajtó Arsanal legutóbb 2020-ban, az FA Kupa elődöntőjében nyert a City ellen, a bajnokságban 2015 óta nyeretlen a manchesteriekkel szemben, akik a legutóbbi tíz egymás elleni Premier League-mérkőzésükön diadalmaskodtak.
A City most sem esélytelenül érkezett Londonban, mert a vasárnapi, Aston Villa elleni 3–1-es győzelme volt a negyedik sikere az elmúlt öt meccsen, míg rivális formája visszaesett. Pep Guardiola így nyilatkozott: „Az Arsenal ötvenegy pontot szerezett, ami bizonyítja, hogy nagyon jó csapat. De azért megyünk Londonba, hogy nyerjünk.” Rodri, a City középpályása hozzátette: „Lehetőségünk van a csúcsra jutni, ezért fogunk küzdeni. Ellenfelünk hihetetlen szinten játszik, ezért hihetetlen nagy csata lesz.”
A vasárnap sérülés miatt lecserélt Erling Haaland valószínűleg erősítheti a vendég csapatot. A norvég csatár 25 találattal vezeti a góllövőlistá