Sport
Nem adják fel: jöhet a labdarúgó Európai Szuperliga

Az Európai Szuperligát (ESL) szervező cég, az A22 Sports Management elnök-vezérigazgatója, Bernd Reichart elmondta, hogy több mint ötven klubbal és részvényessel folytatott egyeztetése után világossá vált, hogy megújulásra van szükség.
„Többségük osztja azt az álláspontot, hogy az európai futball alapjai veszélyben vannak, és megérett az idő a változásra” – szögezte le. Kifejtette: a visszajelzések alapján a sorozatnak nyílt, sporteredmények alapján összeállított, több osztályban összesen 60–80 klubot felvonultatónak kell lennie, amely legalább 14 európai találkozót garantál minden résztvevőnek.
A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc egyesület – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan – állt elő. Miután az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA), valamint a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a topcsapatok különszerveződése, az UEFA-tól független új sorozat beindítása ellen, a Real Madrid, Barcelona, Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől. Az ESL ötlete a szurkolói csoportok tiltakozását is kiváltotta.
Az UEFA 2021 májusában fegyelmi eljárást indított a szuperligát továbbra is erőltető három egyesület ellen, miközben a visszalépő kilenc klubbal – többek között bírság megfizetése mellett – békét kötött.
Florentino Pérez, a Real Madrid jelenlegi és az ESL korábbi elnöke akkor kijelentette: a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a szuperligához, azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból.
Az ESL az ügyet egy spanyol bíróságra vitte, amely az Európai Unió Bíróságához fordult iránymutatásért. A vizsgált kérdés az, hogy a FIFA és UEFA szabályzatának azon része, amely lehetővé teszi számukra, hogy megakadályozzák konkurens sorozatok indítását, illetve megbüntessék az ezekben szereplő klubokat és játékosokat, megfelel-e az Európai Unió versenyszabályzatának.
Az Európai Bíróság által közzétett jelentésben a főtanácsnok azt mondta, hogy az UEFA és a FIFA megsértette a versenytörvényt azzal, hogy szankciókkal fenyegette meg azokat a klubokat és játékosokat, akik csatlakoztak a szakadár ligához. A végső döntést tavasszal egy 15 tagú kamara hozza meg.
„A célunk az, hogy az ítélet kézhezvétele után a lehető leghamarabb fenntartható sportprojektet mutassunk be az európai kupasorozatok mellé, amely hozzáférhető mind a huszonhét EU-tagállam számára” – fogalmazott Reichart. Hozzátette: a szurkolók, játékosok és klubok érdekében muszáj lépéseket tenni.
Az A22 beszámolója alapján az egyeztetések alatt tíz alapelv kristályosodott ki, köztük a versenyképesség javítása, a pénzügyi fenntarthatóság, illetve a szurkolói élmény fokozása.
Reichart szerint a szuperliga 60-80 csapatot tartalmazna, mindegyik szezononként legalább 14 meccset játszana, és résztvevő együttesek változatlanul a hazai bajnokságban is szerepelnének. A szervezők nem közöltek további részleteket a formátumról.