Sport
A Juve és a Madrid elnöke új támadásra készül
Európai Szuperliga újratöltve

A Real Madrid, a Juventus, az Internazionale, az AC Milan, a Barcelona és az Atletico Madrid mindenképpen a fedélzeten, kérdés a két manchesteri, valamint a Liverpool és a Chelsea szerepvállalása.
A három spanyol klub kapcsán Javier Tebas, a La Liga elnöke állítólag azt mondta, hogy „többet hazudnak, mint Putyin”.
Fontos változás az eredeti tervekhez képest, hogy az alapítók ezúttal úgy döntöttek, hogy a Szuperliga nyílt legyen, azaz be lehessen kerülni további kluboknak is. (S ez alkalmasint magával hozza azt is, hogy ki is lehessen esni onnan.). Természetesen az UEFA továbbra is hevesen ellenkezik, s azt közölte, hogy az Európai Szuperligában részt vevő klubok nem indulhatnak a meglévő nemzetközi kupákban.
Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke elítélte a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust mint „főkolomposokat”, amiért az oroszok ukrajnai inváziója során törekszenek újraindítani az Európai Szuperligát. „Belefáradtam, hogy erről a projektről beszéljek” – mondta Ceferin egy videós linken a Financial Times a futballüzletről szóló rendezvényén Londonban. „Először egy világjárvány kellős közepén indították el az agyszüleményüket, most pedig mindennap olvasunk cikkeket arról, hogy éppen egy háború kellős közepén terveznek újabb ötletekkel előrukkolni. Miközben azon dolgozunk, hogy segítsünk egy szörnyű helyzetben, ők egy ilyen terven dolgoznak.”
Ugyanezen a fórumon Andrea Agnelli a Juventus és Florentino Pérez, a Real Madrid első embere ismertette az új terveket, amelynek legfontosabb eleme valóban a nyílt rendszer, vagyis hogy az Európai Szuperliga ne egy amerikai típusú, zárt liga legyen.