Sport
Nem volt esélye a Szekszárdnak
Az Euroliga 10. fordulójában hazai környezetben kapott ki a Valenciától a magyar gárda

Rossz előjelnek számított, hogy a két gárda spanyolországi találkozóján 74–59-re nyert novemberben a rivális, mint ahogy az is, hogy a tolnaiak december 14. óta nyeretlenek a nemzetközi porondon.
A bajnoki ezüstérmes Szekszárd – amely 12 győzelemmel és öt vereséggel áll az NB I-ben – a szerdai meccsen 0–10-zel kezdett, ami megadta a találkozó alaphangulatát. A vendégek korosztályos amerikai válogatott centerük, Lauren Cox révén szórták a kosarakat, míg Djokics Zseljko vezetőedző csapata mindössze hét pontot hozott össze a nyitónegyedben. A folytatás hasonlóan alakult – a kék–fehéreknél csak a magyar válogatott Goree Cyesha hozta a formáját –, és a nagyszünetben minden addiginál nagyobb, 19 pontos különbség volt a két együttes között (20–39). Ugyanennyi pontnál tartott ekkor Cox is.
Térfélcsere után a házigazdák 15 pontra csökkentették a távolságot, de néhány perc múlva már 23 ponttal elhúztak a valenciaiak, az utolsó szakasz 41–61-ről indult. A KSC a hajrában is hasztalanul próbált faragni hátrányán, közben több tiszta dobást is elrontott, így a 12 triplát szóró spanyolok sikere nem forgott veszélyben.
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–VALENCIA BASKET CLUB 54–75 (7–16, 13–23, 21–22, 13–14)
Euroliga 10. forduló
Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok
Blaz Zupancic, Andrada Csender, Ventsislav Velikov (Marijan Hafner)
Atomerőmű KSC Szekszárd: Goree 13, Studer 6, Wallace 14/12, Hebard 14, Vivians 5/3. Csere: Krnjic -, Mányoky 2, Bálint -, Holcz -, Horváth -, Miklós -, Szűcs -.
Valencia Basket Club: Buenavida 10/6, Cox 26/12, Ouvina 3/3, Carrera 3, Casas 7/3. Csere: Guelich 10/6, Romero 11/3, Kalenik -, Lamana 5/3, Morro -.
A Szekszárd egy hét múlva a görög Olimpiakoszhoz látogat.