Sport
Sikeresnek értékelte a mieink szereplését Bánhidi Ákos
Egy ezüst- és egy bronzérem került a tarsolyba

„A lányok fantasztikus melót végeztek, majdnem elkapták a toronymagas esélyes hollandokat is, Bácskainak még előzési kísérlete is volt. Elszántak, rendezettek, magabiztosak voltak. Pazar teljesítményt nyújtottak” – értékelte Bánhidi Ákos szakvezető az MTI-nek a második helyével négy év után ismét Eb-dobogós női váltó teljesítményét. Szerinte a vegyes váltó elődöntős búcsúja azért bosszantó, mert a franciánál jobb a magyar négyes.
„A vegyes váltónál a lányok adtak 15 métert a franciáknak, azt tovább kellett volna vinni. Utána pedig öt kérdéses szituációban mindannyiszor rossz lapot húztunk. Persze a fináléban a legjobb három olyan teljesítményt nyújtott, amire még nem biztos, hogy érettek vagyunk, de a döntőre igen.”
Bánhidi szerint 1000 méteren a reményfutamokból egészen a kisdöntőig menetelt Tiborcz Dániel betegsége után megtalálta a góllövő cipőjét, míg Nógrádi Bence a tapasztalatlansága miatt búcsúzott már a negyeddöntőben. Úgy vélte, utóbbi hibázott, amikor futama favoritjainak bukását követően azonnal az élre állt, mert így a végére elkészült az erejével, míg fordított esetben éppen Nógrádi előzhette volna meg a lengyel riválisát.
„Jászapáti Petrában 500 és 1000 méteren mindig benne van a jó eredmény. Ez a bronzérem különösen szépen csillog annak a fényében, hogy az ötfős döntőben tényleg a táv öt legjobbja szerepelt. Bokasérülése ellenére harcosan és keményen állt bele ebbe az 1000-be, nagyon megérdemelte. Régóta tarsolyában volt az egyéni érem, ami most lendületet adhat neki” – mondta a magyar csapat gdanski legjobb egyéni szerepléséről Bánhidi.
A szakember külön megemlítette Somodi Maját is, aki a szombati nyaksérülését követően – némi szerencsével – B döntőben szerepelt.
A magyar csapat egy-egy ezüst- és bronzéremmel a negyedik helyen végzett a kontinensviadal éremtáblázatán. A világkupa-sorozat februárban két európai versennyel fejeződik be, míg a szezont márciusban a szöuli világbajnokság zárja.