Sport

Nem kezdte jól a naptári évet a Liverpool

Az angol sztárcsapat a Brentfordtól szenvedett meglepő vereséget a Premier League 19. fordulójának hétfői mérkőzésén

Az első félidőben kétgólos hátrányba került a Pool, majd a második játékrész elején gyorsan szépített, de egyenlítés helyett újabb találatot kapott, és 3–1-es vereséget szenvedett.

Idegenben is esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzést a Liverpool, de hiába voltak helyzetei Darwin Núneznek és Kosztasz Cimikasznak is, a 19. percben mégis a Brentford szerzett vezetést, amikor jobb oldali szöglet után Ibrahima Konaté bal vádlijáról Alisson kapujába pattant a labda, 1–0.

A gól megfogta Jürgen Klopp csapatát, a Brentford pedig a szünetig három újabb gólt szerzett, de ezek közül kettőt a videóbíró segítségével érvénytelenítettek. A harmadikat viszont a videóbíró mellett a Liverpool brazil kapusa sem tudta megakadályozni, mert csak néhány milliméterrel a gólvonal mögül halászta ki Yoanne Wissa fejesét, 2–0.

A második félidőt jobban kezdték Mohamed Szalah-ék, Darwin Núnez gólját még les miatt érvénytelenítették, de az 50. percben Trent Alexander-Arnold jobb oldali beadását már védhetetlenül fejelte a hazai kapuba Alex Oxlade-Chamberlain, 2–1.

A hajrában is nyomott az egyenlítésért a Liverpool, a 84. percben mégis a hazaiak növelték a különbséget, amikor Christian Nörgaard ívelése után Bryan Mbeumo megverte védőjét, Konatét, majd Alisson mellett a kapuba helyezett, beállítva a 3–1-es végeredményt.

A Liverpool nem tudott élni a Tottenham botlásával, és nem tudta megelőzni a londoni riválist a tabellán.

ANGOL PREMIER LEAGUE - 19. FORDULÓ
Brentford–Liverpool 3–1 (Konaté 19. – öngól, Wissa 42., Mbeumo 84., ill. Oxlade-Chamberlain 50.)

Kapcsolódó írásaink