Sport

Bukott a Dakar-rali címvédője, az első napon kiszállt

Az idei verseny január 15-ig tart, a helyszín Szaúd-Arábia

Egyetlen szakaszig tartott az idei Dakar-rali a motoros kategóriában címvédő, kétszeres bajnok Sam Sunderlandnak, aki nagyot bukott, válltörést és agyrázkódást szenvedett.

Bukott a Dakar-rali címvédője, az első napon kiszállt
Sam Sunderland, itt még a motor nyergében a Dakar-ralin
Fotó: AFP/Franck Fife

Már az első szakaszon kénytelen volt feladni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a motorosoknál címvédő Sam Sunderland. A 2017-ben és 2022-ben összetett győztes brit versenyző a vasárnapi gyorsasági 52. kilométernél balesetet szenvedett. Orvosi ellátásra szorult, majd hátfájdalmai miatt kórházba szállították, ahol további vizsgálatok vártak rá. Csapata későbbi közlése szerint válltörése és agyrázkódása lett.

A szombati 13 kilométeres prológot a tizedik idővel zárta, a vasárnapi szakaszon pedig a legjobb idővel ért az első ellenőrző ponthoz, amely után a bukás történt.

A mezőny az első hosszú versenynapon a Janbu közelében létesített tengerparti táborból indulva és oda visszaérkezve 234 kilométeres összekötő etap mellett 367 kilométernyi gyorsasági szakaszt teljesít.

A nyitányon a Vörös-tenger partján, Janbu mellett kialakított pályán versenyeztek szombaton. A hibrid Audit kormányzó Ekström mögött a tavaly összetettben második francia Sebastien Loeb (Prodrive Hunter) autózta a második időt, és honfitársa, a 14-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel (Audi) zárt harmadikként. A címvédő, négyszeres összetett győztes katari Nasszer al-Attijah (Toyota) negyedik hellyel kezdett.

A motorosok mezőnyében a 2016-ban és 2019-ben is győztes ausztrál Toby Price (KTM) áll az élen, mögötte honfitársa, Daniel Sanders (GasGas) és a botswanai Ross Branch (Hero) következik. A címvédő brit Sam Sunderland (GasGas) a tizedik idővel ért célba.

A kamionosok között Kovács Miklós, Czeglédi Zsolt és Ács László pályafutása során először méreti meg magát a Dakaron egy Scania típusú járművel. A Qualisport Racing triója az 54 célba érkező közül a 23. idővel teljesítette a prológot, 1 perc 46 másodperccel lemaradva a leggyorsabb mögött. Darázsi Zsolt a Pierre Calmon, Palco Lubomir francia–szlovák navigátor-szerelő párossal kiegészülve a 46., közel négyperces hátránnyal.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több országban került rá sor, nem egyszer volt már Dél-Amerika a helyszín, 2020 óta pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia ad otthont az eseménynek.

A mezőnynek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesítenie a január 15-i célba érkezésig. A viadal teljes távja az összekötő szakaszokkal együtt több mint 8500 kilométer.

Eredmény (szombati):
prológ, Dzsidda (13 km):
autósok:
1. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Audi) 8:00 perc
2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 1 másodperc hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Audi) 11 mp h.

motorosok:
1. Toby Price (ausztrál, KTM) 8:22 perc
2. Daniel Sanders (ausztrál, GasGas) 1 másodperc hátrány
3. Ross Branch (botswanai, Hero) 9 mp h.

Kapcsolódó írásaink