Sport
A lengyel Iga Swiatek, a női tenisz-világranglista vezetője lett az év sportolója a hírügynökségek szavazásán
Milák Kristóf úszó a 23. helyen végzett

Swiatek nyolc tornát nyert idén, a francia és az amerikai nyílt bajnokságot, a dohai, az Indian Wells-i, a miami, a római, a stuttgarti és a San Diegó-i versenyt.
Ő a sportág első lengyel női játékosa, aki élre állt a WTA-ranglistán, amelyet április eleje óta vezet. A szavazás második helyén a svéd rúdugró, Armand Duplantis végzett, aki márciusban Belgrádban fedett pályás világbajnok (6,20 méter), júliusban Eugene-ben ugyancsak világcsúccsal szabadtéri világbajnok (6,21) lett. Később megnyerte a müncheni Európa-bajnokságot, valamint a Gyémánt Liga döntőjét is. Idén 19 versenyen indult, és 18-at megnyert, a hatméteres magasságot 23-szor érte el. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ugyancsak megválasztotta az év legjobbjának.
A harmadik a hollandok Forma–1-es világbajnoka, Max Verstappen lett a voksoláson, amit hagyományosan a lengyel hírügynökség (PAP) rendez. A 65. alkalommal megrendezett szavazáson – amelyen még sosem győzött magyar sportoló – ezúttal 20 európai hírügynökség vett részt.