Sport
A meglepetések, a sok gól, a kevesebb távoli lövés világbajnoksága volt
Egervári Sándor szerint a magyar válogatott kijuthat a következő vébére

– A világbajnokság hatvannégy mérkőzésének majdnem negyede, tizenöt meglepő eredményt hozott. Ennyire kiegyenlítődött a mezőny?
– A házigazda Katar csapatának kivételével a többi válogatott megütötte a világbajnoki szintet. Utólag visszanézve a legnagyobb meglepetést Szaúd-Arábia csapata szerezte, amely legyőzte a későbbi világbajnok Argentínát, de az ezüstérmes Franciaország is kikapott Tunéziától. A legnagyobb csalódást a belga és a német válogatott okozta, a csoportból sem jutottak tovább. A kellemes meglepetés pedig a marokkói együttes négy közé jutása volt.
– A támadójáték diadala volt, hogy 172 gól született Katarban?
– Kétségtelen, hogy kevesebb unalmas meccs volt, mint korábban, de a gólrekordban közrejátszott néhány fölényes győzelem, például Anglia 6–2-re verte Iránt, a spanyolok hetet lőttek Costa Ricának, Portugália pedig 6–1-re nyert Svájc ellen a nyolcaddöntőben. A rendkívül fordulatos, izgalamas döntőben pedig a hat gólt láthattunk, és először fordult elő, hogy mindkét csapat három-három gólt szerzett. Ez a döntő a világbajnokság csúcsa volt, olyan, mint egy színdarabban a látványos finálé.
– Kevés volt viszont a távoli lövés. Miért?
– Mert a csapatok többsége nagyon hatékonyan védekezett, már a középpályán is. Ezzel megakadályozták, hogy a támadók középen lendületből érkezzenek a védelemre, és így kevés lehetőségük volt a távoli lövésekre. Persze azért voltak kísérletek, de a legtöbbet a védők blokkolták.
– Négy éve tizennyolc, most viszont csak két öngól volt. A kiállítások száma is drasztikusan visszaesett. Ez a VAR hatása, vagy a játékvezetők elnézőbbek voltak?
– Lehet, hogy mindkettő közrejátszott a kevesebb kiállításban, de szerintem az döntőbb volt, hogy a védőknek sokszor sikerült megakadályozniuk, hogy a szélsők mögéjük kerülve adják be a labdát, ami hibára kényszerítheti a védekező játékost. A játékvezetők több durva szabálytalanságot elnéztek, viszont a gól utáni mezlevételt szigorúan büntették. A súlyosan durva szabálytalanság viszont kevesebb volt, és ez a vébé egyik pozitívuma.
– Miközben mindig azt halljuk, hogy a játékosok a sok mérkőzéssel ki vannak zsigerelve, huszonhét harmincöt évnél idősebb futballista volt Katarban, és a harmincnégy éves Messi lett a világbajnokság legjobb játékosa, a 37 éves Modric pedig a harmadik legjobb.
– Mindez nem cáfolja, hogy a játékosok túl vannak terhelve. A világbajnokság előtt egy héttel az európai topcsapatokban szereplők még bajnoki mérkőzést játszottak, majd az angol bajnokság már karácsonykor folytatódik. Messi, aki a döntő hosszabbításában is eredményesen támadott, egy más kategória. Ő nagyon rutinosan, jól osztja be az erejét. Nem rohangál a pályán, és így a hajrára is marad ereje cselezni, pontos labdákat adni.
– Négy év múlva már negyvennyolc csapatos lesz a világbajnokság. Milyen változást hozhat ez?
– Tartok attól, hogy a mennyiségi változtatás a színvonal rovására megy majd, csak a gazdasági haszon lesz nagyobb. Sajnos Európa csak három hellyel kap többet, de remélem, ezzel a bővítéssel a magyar válogatott 1986 után kijut a világbajnokságra. Erre az elmúlt két év teljesítménye alapján csapatunknak van esélye. Mert nagyon jó volt figyelni a világ legjobb csapatainak a mérkőzéseit, de érzelmileg az teljesen más, amikor a nemzetünk válogatottjának szurkolhatunk. Láthattuk a közvetítésekből, hogy a futball milyen indulatot, kirobbanó örömet, síró csalódást tud okozni. Ezért a világ legnépszerűbb játéka…