Sport

Argentína örömében sír és boldogan ünnepel

Egervári Sándor szerint Messiék a döntőben játszottak a legjobban

William Shakespeare drámáinak izgalmasságával, drámaiságával vetekedett az Argentína–Franciaország finálé. Egervári Sándor volt szövetségi kapitány szerint a szenvedélyesebben játszó argentin válogatott megérdemelten győzött, s így Lionel Messi fejére végre a korona is felkerült.

Argentína örömében sír és boldogan  ünnepel
Lionel Messi végre felért a csúcsra, világbajnok lett
Fotó: AFP/Odd Andersen

– Nem kis, hanem nagy túlzással azt is lehetne mondani, hogy az első félidőben a franciák helyett a magyar is játszhatott volna, mert a címvédőnek még kapura tartó lövése sem volt, s kapott két gólt.

– Nagy meglepetés volt a franciák játéka, akiknek többször még a labda kihozása is túl nehéz feladat volt. A középpályások teljesítménye nagyon gyenge volt, ezért a támadójátékuk hatástalan lett, s például Mbappé egyetlen jó indítást sem kapott. Az argentinok játéka fokozatosan javult, s a döntőben nyújtották a legjobb teljesítményüket, nagyon szenvedélyesen játszottak, s eredményesen is.

– A nyolcvanadik percig úgy nézett ki, hogy Messiék simán nyernek kettő–nullára, aztán egy védelmi hiba után Mbappé két góljával a franciák kiegyenlítettek. Hogyan kaphat egy világbajnok csapat két perc alatt két gólt egy vébédöntőben?

– Nem először történik ilyen, a Bajnokok Ligájában a Bayern München is veszített el kétgólós előnyből döntőt 1999-ben. Mondhatnám azt is, hogy ez a futball varázsa, de ilyen kiegyenlítéshez persze olyan kiváló játékosok is kellenek, mint például Mbappé, amely három góljával kétszer is egyenlített, sőt a tizenegyespárbajban is eredményes volt.

– A huszonnégy éves Mbappé nyolc találatával gólkirály lett, mégis szomorúan vette át a díját.

– Érthetően, hiszen esélyük volt a címvédésre. Nem rajta múlott ez, hiszen ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mbappé nem csupán nagyon gyors, technikás, hanem mentálisan is nagyon erős, hiszen három tizenegyest is belőtt a döntőben! A 82. percben pedig nem vette le a labdát, hanem tizenöt méterről kapásból nagyon okos gólt lőtt. Ilyen találathoz önbizalom is kell. Érthetően csalódott volt, de olyan fiatal még, hogy még több világbajnokságon is játszhat.

– Meseszerűen búcsúzott a világbajnokságtól Lionel Messi, aki 35 évesen végre világbajnok lett.

– Bevallom, hogy ugyan a franciáknak szurkoltam, de annak örültem, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjobb, s a legszimpatikusabb labdarúgója végre felért a csúcsra. Teljesen megérdemelten, mert a fiatalabb társainak példát mutatott, harcolt, küzdött, fontos gólokat lőtt. Az argentinok húzóembere volt, s a sok trófea megnyerése után végre fejére került a korona is. Minden jelzőnél többet mond, hogy jó volt látni a szenvedélyes játékát, s a következő világbajnokságról nagyon fog hiányozni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom