Sport

Férfikönnyek a zöld gyepen

A távol-keleti focisták szomorú napja

Nagyon szimpatikusan és látványosan játszottak mind a japánok, mind az este folyamán a dél-koreaiak. Mindkét válogatott rúgott egy-egy gólt az ellenfelének, de mindkettő kiesett a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. Közös bennük az is, hogy mindkettő játékosai keserűen megitatták az egereket.

Férfikönnyek a zöld gyepen
Nem tartott sokáig az ünneplés a japánoknál, az első gólt ugyan ők rúgták, de végül, a hosszabbítást követő büntetőkkel a kiesők sorsára jutottak a nyolcaddöntőben
Fotó: AFP/François-Xavier Marit

Az AFP képriportjából válogattunk.

Nézzük előbb a japánokat.

A bizonyos szempontból főszereplők, a két japán kapus a meccs végén. Igaz, csak Gonda védett, a cserekapus nem kapott lehetőséget, de együtt élt a játékkal.

Gonda (b) a mérkőzés során több nagy helyzetet is hárított
Gonda (b) a mérkőzés során több nagy helyzetet is hárított
Fotó: AFP/Ina Fassbender

Tekintettel a tizenegyespárbajra, ezen a pályáról levonulós képen is Gonda (b) a legkeserűbb, de Aszano (j) is igen el van szomorodva, pedig ő volt az egyedüli, aki belőtte a maga tizenegyesét a japán csapatból.

Aszano, aki gól lőtt (j) is nagyon együtt érez a kapussal
Aszano, aki gól lőtt (j) nagyon együtt érez a kapussal
Fotó: AFP/Takuya Matsumoto

Itt az egész lógó orrú csapat a meccs lefújása után. Előtérben Minamino a törülközőjébe rejti arcát. A Monaco idegenlégiósa a csapat leggólerősebb játékosa, de hétfőn neki se ment elég jól a játék.

MInamino, a legnagyobb sztár is hibázott
Minamino (10), a legnagyobb sztár elsőként hibázott a büntetők során
Fotó: AFP/Takuya Matsumoto

És akkor lássuk a dél-koreaiakat.

A csapatkapitány, Szon Hung Min könnyen elrejthette bánatát az arccsontját védő maszk mögött.

Szun Hung Min, a legmagasabban jegyzett dél-koreai játékos a Tottenham Hotspurs idegenlégiósa
Szun Hung Min, a legmagasabban jegyzett dél-koreai játékos a Tottenham Hotspurs idegenlégiósa
Fotó: AFP/Jose Breton

Ezek a fiúk itt nem a fű növését nézik...

Dél-koreai elkeseredés a pályán
Dél-koreai elkeseredés a pályán
Fotó: AFP/Jose Breton

Cso Ku Szungnak nyolcvan perce volt a pályán.

Cso Ku Szung
Cso Ku Szung
Fotó: AFP/Jose Breton

Hát akkor ez ennyi volt.

A brazilok ellen 4-1-re elveszített mérkőzés lefújása után Hvang Hi
A brazilok ellen 4–1-re elveszített mérkőzés lefújása után Hvang Hi Csan
Fotó: AFP/Glyn Kirk

Kapcsolódó írásaink