Sport

Scaloni: A játékosaim arra születtek, hogy elviseljék a nyomást

Szerinte kifejezetten szépen futballozott az Albiceleste az ausztrálok ellen

Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint az argentin labdarúgó-válogatott játékosai arra születtek, hogy elviseljék azt a nyomást és feszültséget, amely az olyan kiélezett mérkőzéseken nehezedik rájuk, mint az ausztrál csapat ellen 2–1-re megnyert nyolcaddöntő a katari világbajnokságon.

Scaloni: A játékosaim arra születtek, hogy elviseljék a nyomást
Lionel Scaloni
Fotó: AFP/Fadel Senna

„Ahogy korábban is mondtam, ezek a játékosok ezekre a meccsekre születtek. A szaúdiaktól elszenvedett vereség óta három nagyon intenzív találkozót játszottunk, melyeken a kiesés veszélyével is szembe kellett nézni. A futballistáim viszont képesek megoldani ezt a feladatot” – fogalmazott a 44 éves szakvezető.

Scaloni hevesen gesztikulál, a játékosai háttal is értik...
Scaloni hevesen gesztikulál, a játékosai háttal is értik...
Fotó: AFP/Ayman Aref

A tréner kifejtette, a futballban megtörténhet, hogy az ellenfél szerez egy gólt, ahogy tette a csoportkör első fordulójában a végül 2–1-re győztes Szaúd-Arábia vagy a nyolcaddöntőben Ausztrália, de ilyenkor is hinniük kell a saját játékukban.

Scaloni úgy vélte, csapata kifejezetten szépen futballozott Ausztrália ellen, de már a következő feladatra, a holland együttesre fókuszál. Ahogy fogalmazott, megtiszteltetés lesz számára az Oranje szövetségi kapitányával, Louis van Gaallal találkozni.

„Talán nem játszanak olyan látványosan, mint a korábbi holland csapatok, de vannak erősségeik, melyeket remekül használnak ki. Egy nagyszerű mérkőzés lesz, de az egyik csapatnak búcsúznia kell majd, sajnos” – mondta az ellenfélről Scaloni.

Scaloni
Scaloni
Fotó: AFP/Kirill Kudryavtsev

Az ezredik mérkőzésén eredményes csapatkapitány, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi szerint a világbajnokságon minden összecsapás nehéz, melyeken csak az számít, hogy a végén sikerült-e nyerni.

Az ausztrálok szövetségi kapitánya, Graham Arnold a kiesés ellenére nagyon büszke volt a tanítványaira: „Remélem, Ausztráliában mindenki elismeri, amit végrehajtottunk itt, Katarban. Nagyon büszke vagyok a fiúkra és hálás azért az erőfeszítésért, amit értem tettek.”

Az argentinok pénteken játszanak a hollandokkal az elődöntőért.

Kapcsolódó írásaink