Az olaszok rossz példájára tekintenek a németek

„A 2018-as oroszországi világbajnokság után a német válogatott Katarban sem jutott el a nyolcaddöntőbe. A vb-álom mindkétszer már a második meccs után véget is érhetett volna. Szinte nevetséges valóság egy négyszeres világbajnok futballnemzet számára” – összegezi a Kicker.

A történelmi múltidézőben citálja, hogy a csoportszakasz (esetenként az első csoportszakasz) utáni kiesés 2018 előtt nem szerepelt a DFB szókincsében. Korábban egyszer esett ki az első adandó alkalommal, 1938-ban, amikor az Anschluss után a német és az osztrák játékosokat a politikai elegyíteni kényszerítette. A svájciak akkor egy döntetlen után megismételt mérkőzésen kiejtették a birodalmi válogatottat.

Azóta a Német Szövetségi Köztársaság, illetve Németország válogatottja nem szerepelt olyan gyengén, mint 2018-ban és 2022-ben. (A német válogatott 1934 óta csak egy tornáról hiányzott, 1950-ben, amikor még a náci korszak büntetéseként nem volt a FIFA tagja.)

Mi, magyarok jól emlékezünk arra, hogy 1954-ben világbajnok lett a német válogatott, mégpedig az Aranycsapatot legyőzve a döntőben. Azzal és attól kezdve 1978-ig csak egyszer, 1962-ben, Chilében nem játszott legalább elődöntőt, 1974-ben újra első, 1966-ban második, 1970-ben harmadik lett. Úgy tartják, a chilei kudarc nagy lökést adott az NSZK-ban a profi futball bevezetéséhez, a Bundesliga megalapításához.

1978-ban, Argentínában, Gerd Müller, Franz Beckenbauer, Paul Breitner, Wolfgang Overath és Günter Netzer sem játszott a hazai pályán négy évvel korábban világbajnoki címet szerző gárda legjobbjai közül.

Ám 1982-ben újabb nagy korszak kezdődött: 1982-ben és 1986-ban ezüstérmes, 1990-ben, utoljára a kettéosztott Németország nagyobbik részét képviselve, aranyérmes lett.

A Kicker úgy látja, hogy „az 1980-as években azok a csapatok, amelyekben nagyon kevés játékos cselezte volna ki az ellenfelét egy telefonfülkében, felemás teljesítményt nyújtottak, de a futás, a küzdelem és az akarat sokak által hangoztatott erényei majdnem sikerre vezettek. Az eredmény két világbajnoki döntő volt. Egyes szurkolók még mindig meg vannak győződve arról, hogy 1982-ben és 1986-ban már csak Bernd Schuster hiányzott a világbajnoki címhez. De az ellentmondásos játékmester akkor nem akart vagy nem engedték játszani”.

Gyengébb periódus következett, Németország 1994-ben és 1998-ban is kiesett negyeddöntőben. 2002-ben viszont a fegyelmezett német válogatott, amelyben Oliver Kahn elképesztő teljesítményt nyújtott az első hat mérkőzésen, ismét ezüstérmes lett. Igaz, ahogyan a Kicker írta, „a szórakoztatásért nem kellett fizetnie adót”.

2006-ban Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány válogatott, a hazai rendezésű világbajnokságon, harmadik lett, miként 2010-ben, Dél-Afrikában is, immár a korábbi segítővel, Joachim Löwvel a kapitányi poszton. 2014-ben a Philipp Lahm és Bastian Schweinsteiger köré épített generáció világbajnok lett.

Akkor úgy festett, az a korosztály akár egy évtizeden át uralhatja a világfutballt. Ám a 2017-es Konföderációs-kupa óta minden rosszra fordult. A németek kudarcot vallottak a 2018-as és a 2022-es világbajnokságon és közben a 2020-as (2021-re halasztott) Európa-bajnokságon.

Ez különösen most, a 2024-es Európa-bajnokság előtt vet fel kérdéseket. A tornát ugyanis Németország rendezi.

A németek az olasz példát emlegetik: a Squadra Azzurra a 2006-os címnyerés után (a 2012-es Eb-ezüst kivételével) gyengén szerepelt, 2010-ben és 2014-ben sem jutott túl a csoportkörön, a két tornán összesen egy mérkőzést nyert, majd 2018-ra és 2022-re ki sem jutott. De tavaly Európa-bajnok lett!