Sport
Veszélyben az orosz jégkirálynő olimpiai indulása

Kamila Valijeva doppingügyét Oroszországban a mai napig nem zárták le. Szeptember elején az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) annyit közölt, hogy az utolsó szakaszában tart a vizsgálat, és az illetékes testület heteken belül összegzi a nyomozás eredményeit, ám azóta újabb információ nem látott napvilágot.
Ezt elégelte meg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), amely a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé vitte Valijeva doppingügyét, és négy évre szóló eltiltást kért a fiatal orosz sportolóra.
Amennyiben a bíróság a WADA fellebbezésének megfelelően dönt, úgy a 16 éves versenyző a 2026-os olaszországi téli olimpián sem szerepelhetne. A beadványban az is szerepel, hogy az érintett minden eredményét töröljék 2021 decemberétől kezdődően, azaz az idei pekingi téli játékokon elért helyezéseit is, ami által elveszítené a csapatversenyben nyert aranyát is.
Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROB) elnöke természetesen nem ért egyet a WADA kérésével, és azt nyilatkozta: „A WADA nem egy döntés, hanem a RUSADA tétlensége ellen nyújtott be fellebbezést, ezért ez csak két szervezet közötti tárgyalás lesz. Az viszont nem tetszik, hogy a WADA négyéves eltiltást javasolt Valijevának. Ez tévedés, mert jelenleg nincs döntés, tekintettel arra, hogy a sportoló kiskorú, de a WADA így működik.”
A hosszú, elhúzódó ügy ellenére Valijeva nem unatkozik, szorgalmasan próbál, mert a Jóistennő szerepét fogja játszani Tatyana Navka Serehezádé szerelmi történetében, a jégrevüt december 24-én mutatják be Moszkvában.