Sport

Vb-történelmi bukás a német válogatotté

A japánok megverték mindkét európai ellenfelüket

A belga labdarúgó-válogatott 2002 óta először nem jutott túl a csoportkörön, kiesése jelentette a csütörtöki nap első nagy meglepetését. Marokkó és Japán csoportelső lett, az az E és az F csoport további két továbbjutóhelye két európai válogatotté lett. A nyolcaddöntőben Marokkó–Spanyolország- és Japán–Horvátország-mérkőzést rendeznek.

Vb-történelmi bukás a német válogatotté
A német játékosok tekintete maga a szomorúság
Fotó: Frank Hörmann / Sven Simon / Sven Simon / DPA Picture Alliance via AFP

A marokkóiak még veretlenek az ősz eleje óta a csapatot irányító Valid Regragi (francia állampolgárságú is, az ottani írásmód Wahid Regragui) keze alatt, kevesen számítottak arra, hogy a csapat hét ponttal zárja majd a csoportszakaszt. Kuriózum, hogy az ellenfelek nem tudták bevenni a kapujukat, az egyetlen kapott gól öngólból esett.

A horvát válogatott ugyanazt a gólkülönbséget produkálta, mint a marokkói (4–1), viszont nem hét, csak öt ponttal zárt. Utólag azt állapíthatjuk meg, hogy bölcs döntés volt az első mérkőzés előtt, hogy a vb-ezüstérmes a biztos döntetlenre törekedett, semmit sem kockáztatott a marokkóiak ellen, ennek köszönhette, hogy a belgák elleni mérkőzésre úgy állhatott ki, hogy elég megint a döntetlen. A nyolcaddöntő előtt feltétlenül biztató a számukra, hogy Dominik Livakovic csupán egy gólt kapott, az kevésbé, hogy a csatárok elöl sem a marokkóiaknak, sem a belgáknak nem tudtak gólt rúgni. Azt látva, hogy a belgák mennyi helyzetet rontottak el a második félidőben, s különösen az utolsó húsz percben, úgy véljük, a horvátok továbbjutásában éppen úgy erős volt a szerencsefaktor, mint egy nappal korábban a lengyelekében.

A belgák kiestek, mert minden szempontból csalódást keltettek. Az elmúlt tíz évben, beleértve nem csupán a világ-, de az Európa-bajnokságokat is, ez volt az ötödik nagy tornájuk, az előző négy mindegyikén legalább a legjobb nyolcig eljutottak. Most nem. A belga labdarúgó-válogatott szereplési örökranglistájának első nyolc (!) helyezettje itt volt a világbajnokságon, közülük egyedül a 97-nél tartó Kevin de Bruyne nem érte még el a századik válogatottságot. Roberto Martinez szövetségi kapitány lemondott a kiesés után, várhatóan a következő Eb-selejtezőkön a keretben is lesznek alapvető változások.

A kanadaiak simán kiestek. A belgák ellen keltették a legjobb benyomást, meg persze a horvátok elleni első 15 percben is, de aztán összecsuklottak. Tele vannak fiatal európai légiósokkal, de számukra alkalmasint nem ez a vb volt, hanem a részben hazai rendezésű következő lehet az igazi.

Az E csoportot a japánok nyerték meg, mégpedig úgy, hogy kikaptak Costa Ricától. Ám előtte és utána megverték a németeket és a spanyolokat, egyaránt 2–1-re. Nagyon gyorsak, nagyon lelkesek, érdekes lesz figyelni, mire mennek a nem túl magas sebességen játszó horvátok ellen. A labdát várhatóan nem fogják sokat dajkálni, de a spanyolok ellen úgy is győztek, hogy mindössze 18 százalékban birtokolták a labdát.

A világbajnokságok történetében eddig (1966 óta, amióta ezeket az adatokat rögzítik) mindössze kétszer fordult elő, hogy egy csapat ezer fölötti számban passzolt, de kikapott. Először múlt szerdán a németekkel a japánok ellen, másodszor tegnap a spanyolokkal, ugyancsak a japánok ellen.

Luis Enrique válogatottjának nehéz értékelni a teljesítményét. A Costa Rica elleni 7–0 kiemelkedő teljesítményt jelentett, de utána jött a németek elleni 1–1, majd a japánok elleni 1–2. Mindkettő láttán az volt az ember érzése, hogy több van a spanyolokban, de az általuk remélt eredmények elmaradtak.

A német válogatott előrelépett 2018-hoz képest – tréfálkozhatnánk –, merthogy Oroszországban csoportnegyedikként, most pedig csoportharmadikként esett ki. Egy vereség, egy döntetlen, egy győzelem – ez a mérleg. Nyilvánvalóan nem a Costa Rica elleni 4–2 a baj, bár Gnabry gyors vezető gólja után még az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy Flick csapata konkurálni tud a spanyolok 7–0-jával. Nagyon sok helyzet kimaradt, de talán nem ez volt a probléma, hanem a védelem teljesítménye. A japánoktól és a Costa Rica-iaktól kapott két-két gól nem válik dicsőségére.

Costa Rica fura teljesítményt nyújtott. A két európai csapattól összesen 11 gólt kapott, ami a modern kor világbajnokságain feltűnően rossz teljesítmény. Ám a mérleg serpenyőjében ott van, hogy megverte a csoportgyőztes japánokat, s a németek elleni, utolsó mérkőzése 73. percében még továbbjutásra állt. Nagyon fura volt ez a csoport.

Kapcsolódó írásaink