Sport

Miért fontos a portugáloknak az utolsó kör?

Fernando Santos csapata már továbbjutott, mégsem mindegy, milyen eredményt ért el

Három csapat küzd meg egy továbbjutó helyért a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának pénteki zárókörében. A portugálok már továbbjutottak, de nagyon fontos nekik, hogy csoportelsők legyenek. Érthetően.

Miért fontos a portugáloknak az utolsó kör?
Cristiano Ronaldo szerezte az első góljukat Katarban
Fotó: AFP/Odd Andersen

Az első két meccsükön győztes, így biztos továbbjutó portugálok helyzete a legegyszerűbb a négyesben: Fernando Santos akár pihentethetné is kulcsjátékosait a Koreai Köztársaság csapata ellen, de nem akar úgy járni, mint francia kollégája: hogy vereséget szenved a csapata. A Kékek így is megnyerték a csoportot, de a portugáloknak picit nehezebb a helyzetük. Pedig mindenképpen „muszáj” a csoport élén végezniük, hiszen így kerülhetik el (minden bizonnyal) a brazilokat.

Persze az is igaz, hogy csak akkor nem lesznek csoportelsők, ha Ghána fölényesen nyer, ők pedig kikapnak a Koreai Köztársaság válogatottjától. „Az elsőségért fogunk harcba szállni, és nem csupán Brazília miatt” – mondta Fernando Santos.

Cristiano Ronaldo várhatóan ismét minden lehetőséget megragad majd, hogy kilencedik vb-gólját is begyűjtése, ezzel utolérné az eddigi legeredményesebb portugált, a csak az 1966-os tornán pályára lépő Eusébiót.

A két együttes a 2002-es vb-n szintén a csoportkör végén találkozott egymással, akkor az emberelőnyben futballozó társházigazda dél-koreaiak 1–0-s sikerükkel az élen végeztek a kvartettben, a luzitánok számára pedig véget ért a torna. Azon a mérkőzésen játszott Paulo Bento, aki jelenleg dél-koreai szövetségi kapitány. A pénteki találkozón azonban nem ülhet a kispadra, mivel az előző körben, már a lefújást követően heves reklamálásért piros lapot kapott, így a másodedző, Sergio Costa helyettesíti majd.

A még kiadó nyolcaddöntős helyért zajló versenyfutásban a három ponttal rendelkező Ghána áll a legjobban, ellenfele al-Vakrában az egypontos Uruguay lesz. Van, mit törlesztenie az afrikai csapatnak, mivel 2010-ben rendkívül emlékezetes módon búcsúzott a negyeddöntőben Luis Suárezékkal szemben. Az 1–1-es rendes játékidő után a hosszabbítás hajrájában a csatár a gólvonalról kézzel ütötte ki a labdát egy fejes után, megérte azonban számára a piros lap: Asamoah Gyan büntetőből a felsőlécet találta el, a tizenegyespárbajban pedig az uruguayiak kerekedtek felül. Uruguay számára most kizárólag a három pont jelenthet továbbjutást, míg Ghána döntetlennel is továbbléphet a 16 közé.

H csoport, 3. (utolsó) forduló:
Koreai Köztársaság–Portugália

Al-Rajjan (Péntek, Egyetemvárosi Stadion, 16.00)
Koreai Köztársaság: Kim Szung Kju – Kim Mun Hvan, Kim Min Dzse, Kim Jung Kvon, Kim Csin Szu – Csong Vu Jong, Hvang In Bom – Kvon Csang Hun, Dzsong Vu Jong, Szon Hung Min – Cso Kue Szung. Portugália: Diogo Costa – Joao Cancelo, Pepe, Ruben Días, Raphael Guerreiro – Bernardo Silva, Ruben Neves, William Carvalho – Bruno Fernandes – Cristiano Ronaldo, Joao Felix

Ghána–Uruguay

Al-Vakra (Al-Dzsanub Stadion, 16.00)
Ghána: Lawrence Ati-Zigi – Tarif Lamptey, Daniel Amartey, Mohammed Salisu, Gideon Mensah – Thomas Partey, Salis Abdul Samed – Mohammed Kudus, André Ayew, Jordan Ayew – Inaki Williams. Uruguay: Sergio Rochet – José María Giménez, Diego Godin, Sebastián Coates – Guillermo Varela, Federico Valverde, Rodrigo Bentancur, Matías Vecino, Mathias Olivera – Darwin Núnez, Maximiliano Gómez

A csoport állása:
1. Portugália 2 2 – – 5–2 6 pont – továbbjutott
2. Ghána 2 1 – 1 5–5 3
3. Koreai Köztársaság 2 – 1 1 2–3 1
4. Uruguay 2 – 1 1 0–2 1

Kapcsolódó írásaink