Sport
A három grácia
Stéphanie Frappart, Salima Mukansanga és Jamasita Josimi

Hárman a harminchatból. Nem éppen nagy arány. De a vb-sípmesterkedést, illetve bármilyen bírói szerepet ki kell érdemelni, meg kell érni rá. A nemzetközi labdarúgó-játékvezetők közé a nők csak akkor tudnak betörni, ha végigjárják a ranglétrát. A komoly téttel bíró meccsek nem a kísérletezés vagy a női kvóta megvalósulásának terepei. Más kérdés, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem kockáztatott sokat, amikor a három nőt kijelölte még tavasszal.

Különösen az apró termetű francia Stéphanie Frappart kiválasztása nem tűnik rizikósnak. Hiszen nem először lesz bedobva a mély vízbe. Az Európai Labdarúgó-szövetség, azaz az UEFA már 2020-ban beválasztotta – a Bajnokok Ligája történetében először – a női sípmestert az elitsorozat bírái közé azok után, hogy azt megelőzően ő kapta a Liverpool–Chelsea Szuperkupa-mérkőzést, és azok után, hogy ezt egészen jól lehozta (érdekes módon a játékosok sokkal kevesebbet színészkedtek a pályán jelenlétében), vezethette a Leicester City–Zorja Luhanszk Európa-liga-csoportmeccset is.
A Szuperkupa-meccs kapcsán Aleksander Ceferin, az UEFA szlovén elnöke roppant meg volt elégedve a döntésükkel: „Szervezetként rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a női labdarúgást fejlesszük, ahol csak lehet. Remélem, hogy az az odaadás, amelyet Stéphanie eddigi karrierje során megmutatott, több millió lányt és nőt inspirál majd arra Európa-szerte, hogy elérjék az álmaikat.”
Stéphanie Frappart a francia bajnokság első osztályában 2019 óta rendszeresen vezet férfi meccseket, semmi kétség, tehetséges bíró. Korábban a Val d’Oise csapatában tizennégy éven keresztül maga is focizott. És nem mellékesen a 2016-os olimpián is fújt már két mérkőzést, igaz, nőknek.
Salima Mukansanga képességeiről a BBC írt pénteken, megemlítve, hogy a ruandai játékvezető megnyithatja az ajtókat más nők előtt. Az ő mérkőzéslistája nem olyan fényes, mint francia kolléganőjéé, de azért a tavalyi Afrika Kupa-döntő szép kis trófea. Afrikából a sportszövetségek vezérkarába is kevesen kerülnek, s ha jól végzi munkáját Katarban (asszisztensekkel, videóbíróval megsegítve), akkor tényleg sokat tehet a kontinensen dolgozó női sportvezetők, -bírók elismeréséért. Salima 2012 óta FIFA-bíró, a mostani lehetőség azonban nagyobb, mint eddig bármi.
Azt nyilatkozta a BBC Sport Africa csatornának, hogy „megtiszteltetés és kiváltság a megbízás, sokat cipelsz a válladon, és jól kell cipeljed, hogy mások láthassák, nyitva az ajtó, ők is át tudnak menni”.
Végül ejtsünk szót a japán Jamasita Jasomiról. Hét éve FIFA-játékvezető, szerepet kapott a 2019-es női labdarúgó-világbajnokságon és a tokiói olimpián is. Férfiak meccsén is fújta már a sípot, többek közt az Ázsiai Bajnokok Ligáján és a japán bajnokságban.