Sport
Az öttusa megmentője vagy sírásója Klaus Schormann?

A UIPM végrehajtó bizottsága tavaly novemberben jelentette be, hogy a 2024-es játékokat követően a lovaglás már nem lesz része a sportágnak, majd a kongresszus – a nemzetközi tiltakozás ellenére – helybenhagyta azt. A dán szövetség februárban a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, és kérte a döntés érvénytelenítését, mivel szerinte a vb-nek nem volt joga ilyen határozatot hozni, megszegte a UIPM alapszabályát, és megsértette az etikai kódexet. A CAS elutasította a keresetet.
A UIPM novemberben azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban. Aztán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete decemberben bejelentette, hogy – a súlyemelés és az ökölvívás mellett – az öttusa nem szerepel a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A NOB közgyűlése februárban hasonlóan foglalt állást.
A UIPM májusban tudatta, hogy akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, amelynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel. A világszövetségnek év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, hogy melyik sportág kerül a lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania, hogy a sportág biztonságos, széleskörűen hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.
A UIPM négy tesztversenyt rendezett az új, többek között kötélen kapaszkodásból, kúszásból, gerendán haladásból álló számból.
Gallai István, a magyar szövetség főtitkára a kongresszus feszített munkájáról az MTI-nek kiemelte, hogy több felszólaló volt az akadályverseny mellett, ifj. Juan Antonio Samaranch, a UIPM első alelnöke például felhívta a figyelmet arra, „ha ma nem szavazzuk meg az új sportágat, akkor nulla esélyünk van visszakerülni az olimpiai programba”. A döntés meg is született, hogy a juniorok és fiatalabb korosztályok világversenyein már jövőre be kell vezetni az akadályversenyt.
„Ez ellen felszólaltunk, és többen kiálltak mellettünk. Sok versenyző ugyanis még a párizsi olimpia idején junior vagy elsőéves felnőtt lesz, mint például Gulyás Michelle volt Tokióban, és akkor ők kevesebb világversennyel a hátuk mögött fognak esetleg lovagolni az ötkarikás öttusaversenyen. Ami a világ szeme előtt zajlik majd, és újabb rizikófaktort jelenthet a sportág számára” – hangoztatta többek véleményét Gallai István főtitkár.
A kongresszus előtt sportolók – köztük a regnáló olimpiai bajnok Joe Choong és Kate French – levélben fordultak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), hogy segítsenek létrehozni egy bizottságot, amely megvizsgálja a sportágban szükséges reformokat.
A brit Choongot támogató Pentathlon United nyomásgyakorlási csoport élére állt az ellenzéknek, azt állítva, hogy a változtatások ellentmondanak a sportolók akaratának, és kiemelve felmérését, amelyben a válaszadók 92 százaléka a lovaglás megtartása mellett döntött.
Choonghoz a sportág 54 jelenlegi és korábbi sportolója – köztük honfitársa, francia – csatlakozik írásban Kit McConnell NOB sportigazgatójának és Emma Terhónak, a sportolói bizottság elnökének, hogy felkérjék a lausanne-i székhelyű szervezetet, hogy segítsen a sportolók hangjának képviseletét a sportban.
Sőt Alex Watson korábbi ausztrál olimpikon, a 2000-es sydney-i játékok öttusaversenyének igazgatója a kongresszus előtt bejelentette, hogy pályázik a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöki posztjára. Watson, aki versenyzőként 1984-ben Los Angelesben, 1988-ban Szöulban és 1992-ben Barcelonában vett részt a játékokon, úgy véli: le kell váltani a hivatalban lévő elnököt, a tavaly nyolcadszor megválasztott német Klaus Schormannt, mert a sportág példátlan változások előtt áll, és szerinte az UIPM vezetősége nem demokratikusan jár el, nem tarja be az alapszabályban foglaltakat, továbbá kezelni kell a rendszerszintű hibákat az irányítás és a fejlesztések területén.
Amint az várható volt, a kongresszuson nem lett téma Schormann leváltása, a német elnök – aki sokak szerint folyamatos reformokkal tönkretette az öttusát – maradt az UIPM vezetője. Az majd csak a NOB döntése után derül ki, hogy az elnök az öttusa megmentője vagy sírásója.