Sport

Nagy a baj a Juventusnál, de a vezetőség ragaszkodik Allegrihez

Kilenc év után először nem jut a csapat a BL tavaszi folytatásába

A Benfica elleni 4–3-s vereséggel eldőlt, hogy a Juventus nem jut be a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi folytatásába. A vezérkar – ennek ellenére – azt állítja, hogy nincsen veszélyben Massimiliano Allegri állása.

Nagy a baj a Juventusnál, de a vezetőség ragaszkodik Allegrihez
Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője
Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

A Juvénak csak a győzelem adhatott volna reményt, arra pedig nem volt esélye. Talán még azt követően sem, hogy 0–1-nél Moise Kean kiegyenlített, hiszen aztán gyorsan jöttek az újabb portugál gólok, 1–4 után pedig már hiába „támadt fel”, cserejátékosai révén. A Gazzetta dello Sport azt írta, csak a 2003-ban született fiúk élesztették fel a csapatot. (Három 19 éves fiú szállt be a 60. perc után, az olasz Fabio Miretti, az angol Samuel Iling-Junior és az argentin Matías Soulé.)

Az első félidő maga volt az összeomlás, a Juve – BL-története során – még soha nem kapott három gólt az első félidőben. A kiesés szokatlan nagy bukás az utóbbi éveket tekintve: 2013 ősze óta először fordul elő, hogy a csapat elvérzik a csoportszakaszban. Az öt őszi BL-mérkőzésén csupán három pontot szerzett, ez is minden idők negatív rekordja a Juventus BL-történetében.

A torinói klub – önmagához képest – válságos időket él meg. A 2011 őszén kezdődött nagy sorozat, amelyben sorozatban kilenc bajnoki címet nyert, s mellette ötször megnyerte az Olasz Kupát, s kétszer bejutott a BL-döntőbe, véget ért. Tulajdonképpen már 2020-ban, bár utána még akadt egy 2021-es hazai kupagyőzelem.

A játékosállomány jelentősen kicserélődött, a mostani lépéshátrányba került a riválisokkal szemben. Már nem mondható, hogy a Juve kerete lenne a legerősebb Olaszországban. Allegri 2019-es távozása óta egy éven át Maurizio Sarri, majd egyen át Andrea Pirlo irányította a csapat, aztán 2021-ben visszatért a sikeredző, Allegri. A Juve történetében egyébként ritkaság, hogy valaki újra megkapja a vezetőedzői posztot, az elmúlt ötven évben csak Giovanni Trapattonival és Marcello Lippivel történt ilyen.

A két előd közül Trapattoni sokkal sikeresebb volt az első korszaka, de Lippinek sem sikerült úgy a második, mint az első. Allegri eddig mindkettőjüknél rosszabbul teljesít második korszakában.

A bajnokságban ugyan kicsit elindult felfelé a csapat, a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat is megnyert, de a BL-kiesés nyilván nem lendíti előre a szekeret. Ráadásul botrányok követik egymást, a napokban kiderült, hogy a vezetőség Andrea Agnelli elnökkel az élen titokban, a szerződéseken felül, 20 millió eurót adott Cristiano Ronaldónak.

Mindez egy olyan helyzetben derült ki, amikor világossá vált – néhány hete – az is, hogy egymást követő ötödik évben is veszteséges az egyesület, a hiány 254,3 millió euró.

Kapcsolódó írásaink