Sport

Kiütötte a halált is a holland bunyós

Hétfőn este Amszterdamban Ben Brilre, a legendás holland ökölvívóra, nemzetközi bíróra emlékeztek, akit válogatott sporttársa jelentett fel, s így 1942-ben feleségével és fiával koncentrációs táborba került, de túlélte a holokausztot. A háború után versenybíró lett, 1963-ban ő vezette Bécsben azt mérkőzést, amelyen Papp László megvédte profi Európa-bajnoki címét.

Kiütötte a halált is a holland bunyós
Hétfőn ökölvívógálával emlékeztek a legendás bunyósra
Fotó: Wikipedia

Ben Bril 1912-ben egy nagyon szegény, hatgyerekes zsidó családba született Amszterdamban. Rokona, Steven Rosenfeld – aki Tánc a túlélésért címmel könyvet írt Brilről – elmondása szerint: „Bérházakban laktak, de nem ágyban, szalmán aludtak, s nem volt vécéjük…” Ebből a nyomorból a fiatal Ben az edzőterembe menekült, ahol hamar felfigyeltek a tehetségére. A születési dátumát meghamisítva 16 évesen indulhatott az 1928-as olimpián szülővárosában, ahol ötödik lett. Négy év után származása miatt nem indulhatott az olimpián, mert 1932-ben a Holland Olimpiai Bizottságot a holland náci párt egyik tagja vezette. A nyolcszoros holland bajnok viszont bekerült az 1936-os olimpiai csapatba, de lemondta a részvételt, nem akart elutazni a fasiszta Németországba. Amatőr pályafutása csúcspontjának azt tartotta, hogy 1935-ben részt vehetett a Maccabi játékokon Tel-Avivban, ahol aranyérmes lett. Ezután Dávid-csillagos szerelésben versenyzett, büszkén vállalva származását.

A BBC írása szerint a német megszállás után a népszerű bunyósnak feleségével, Celiával és fiúkkal, Ábrahámmal bujkálnia kellett, mert 1942-ben elkezdődött az amszterdami zsidók deportálása. A náci kollaboráns Sam Olij – aki Bril csapattársa volt az 1928-as olimpián – elárulta a családot, és letartoztatták őket. Briléket először a hollandiai Vughtba, majd a német Westerborkba, végül Bergen-Belsenbe vitték, ahol becslések szerint 50 ezer ember halt meg, köztük Anne Frank is.

Brilt a boksz megtanította, hogy keményen küzdeni kell, és a koncentrációs táborban nem érmekért, hanem a túlélésért harcolt. Bokszmérkőzéseket szervezett a táborban a vezetőség szórakoztatására, a résztvevők extra ételadagokat vagy egyéb előnyöket kaphattak. „A fiamért bokszoltam, aki súlyos beteg volt, haldoklott. Egy kápó ellen kellett küzdenem, aki a mérkőzés előtt megkért, hogy ne üssem ki. Azt válaszoltam, hogy ha a fiamnak szerez gyógyszert nem ütöm ki. Így is lett, és Ábrahám meggyógyult” – mesélte Bril 1988-ban egy televíziós interjúban.

Bril sok rokona meghalt a holokausztban, de fia, Ábrahám, és felesége Celia vele együtt túlélte a háborút. A család visszatért Utrechtbe, ahol újra kinyitották a népszerű szendvicsüzletüket. A 34 éves Bril a háború után nem tért vissza a ringbe, de az ökölvívást nem hagyhatta el, sportága vezető tisztségviselője lett, nemzetközi bíró, aki több olimpián is bíráskodott. Az 1964-es tokiói játékokon a nézők közül beugrott a ringbe megvédeni a játékvezetőtársát, akit egy versenyző megütött. De bíráskodott a profi a világbajnok Joe Frazier, George Foreman és Sugar Ray Leonard mérkőzésein is.

Ben Bril három olimpián is bíráskodott
Ben Bril három olimpián is bíráskodott
Fotó: Sportgeschiedenis.nl

A legendás bíró vezette 1963-ban a háromszoros olimpiai bajnok Papp László profi mérkőzését a brit George Aldridge ellen, akit a magyar bunyós nagyon megvert, és nagy fölénnyel védte meg Európa-bajnoki címét a bécsi Stadthalleban. (A 15 menetes küzdelem összefoglalója megnézhető Papp László Facebook-oldalán.) Ez a mérkőzés még a londoni parlamentben is téma volt, az egyik női képviselő kifogásolta, hogy miért közvetítenek olyan meccseket, ahol ennyire megvernek egy angol bokszolót.

Bril 2003. szeptember 11-én halt meg, 91 éves korában az amszterdami Beth Shalom Nyugdíjas Otthonban, és a muiderbergi zsidó temetőben temették el. Hollandiában hősként tisztelik, halála óta minden év októberében Ben Bril-boszkgálát rendeznek. Ezen a gálán emlékeztek hétfő este a koncentrációs táborban a halált is kiütő bokszolóra az amszterdami Carre Színházban.

Kapcsolódó írásaink