Sport

A Kiel csapatától is kikapott, továbbra is nyeretlen a Pick-Szeged az idei BL-sorozatban

A két csapat 13. egymás elleni BL-meccsén négy szegedi siker és egy döntetlen mellett nyolcadik alkalommal győzött a Kiel

Jövő csütörtökön a dán Aalborg ellen javíthatnak a Tisza-partiak. 

A Kiel csapatától is kikapott, továbbra is nyeretlen a Pick-Szeged az idei BL-sorozatban
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában második mérkőzésén is vereséget szenvedett a magyar csapat
Fotó: Facebook

A vendégek keretéből Luka Stepancic és Borut Mackovsek hiányzott, Bánhidi Bence pedig bár szerepelt a jegyzőkönyvben, de nem lépett pályára. A hazaiaknál Sander Sagosen, Sven Ehrig és Hendrik Pekeler nem szerepelt.

Nyolc perc kellett, hogy a szegediek felvegyék a meccs – nem túlságosan intenzív – ritmusát, de a vezetést nem tudták átvenni a kihagyott lövések, illetve a cseh Tomas Mrkva bravúros védései miatt. A kevesebbet hibázó Kiel egy 4–1-es sorozattal ellépett, ennek ellenére egy időkérést követően létszámfölényes támadójátékra váltott, ám ez olyannyira nem jött be, hogy a 26. percben a vendégek – a meccs során első alkalommal – előnybe kerültek (12–13). A hajrában újra többet hibáztak a szegediek, így a szünetben megint a német csapat állt jobban.

A második félidő elején a magyar bajnoki címvédő kapust cserélt, a Kiel nyitott védekezésre váltott. Ellépni ismét utóbbi tudott, és egy 4–0-s sorozat után már 20–16-ra vezetett. A játék képe nem sokat változott az első felvonáshoz képest: a vendégek nem játszottak rosszul, rendre eljutottak helyzetekig, ám Mrkva remekül védett, így továbbra is sok ziccer kimaradt. A hazaiak játékán meglátszott, hogy bevetették Domagoj Duvnjakot, egy újabb 5–1-es szériával eldöntötték a meccset, a szegediek csak ezt követően tudták némileg megtörni ellenfelük lendületét.

A németeknél Niclas Ekberg hat, Harald Reinkind öt gólt lőtt, Mrkva 17 védéssel zárt. A túloldalon Rosta Miklós öt, Imanol Garciandía négy gólt szerzett, Mirko Alilovic tíz, Mikler Roland két védést mutatott be.

Jövő csütörtökön mindkét magyar férfi BL-csapat dán ellenféllel találkozik: a három vereséggel álló Pick Szeged az Aalborgot fogadja, a három győzelemmel rendelkező Veszprém a GOG otthonában folytatja szereplését.

3. forduló, B csoport:
THW Kiel (német)–Pick Szeged 34–29 (15–14)

lövések/gólok: 58/34, illetve 53/29
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 1/1
kiállítások: 8, illetve 6 perc

Kapcsolódó írásaink