Sport
Férfi kézilabda BL: 7 góllal verte a Veszprém a portugál csapatot
A magyarok keretéből Andreas Nilsson sérülés miatt hiányzott, de nélküle is magabiztos volt a siker

A meccs negyedénél 6–6 volt az állás, Momir Ilic veszprémi vezetőedzőnek nem tetszett csapata teljesítménye, ezért időt kért. Kétségtelen, hogy eleinte támadásban és védekezésben sem játszottak olyan szinten, mint egy héttel korábban a Paris Saint-Germain elleni győztes rangadón, ám Petar Nenadic vezérletével két 3–0-s sorozatot produkáltak, így a szünet előtt már 15–11-es előnyben voltak a vendégek, és az első félidőt követően szintén négy góllal vezettek.
A második félidő elején kettesével lőtték góljaikat a csapatok, ráadásul Rodrigo Corrales bravúrosan védett, ezért sem tudtak felzárkózni a portugálok. A magabiztos előny tudatában szebbnél szebb figurákat mutattak be a Magyar Kupa-címvédő bakonyiak, és azok a játékosok is pályára léphettek, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A Porto létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, de így sem tudott komoly ellenállást kifejteni, ennek következtében a vártnál is simábban nyertek a vendégek.
Petar Nenandic nyolc, Bjarki Már Elísson, Rasmus Lauge Schmidt és Manuel Strlek négy-négy góllal, Rodrigo Corrales 15 védéssel zárt. A hazaiaknál Jack Thurin hatszor talált be.
A két csapat ötödik egymás elleni mérkőzésén egy döntetlen mellett negyedszer győzött a Veszprém.
Az egy vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a francia HBC Nantes vendége lesz, a két sikerrel induló Veszprém pedig jövő szerdán a román Dinamo Bucuresti csapatát fogadja a BL csoportkörében.