Sport
Száguldás éjjel-nappal az élmezőnyben – Interjú
Kovács Bálint egyre meghatározóbb tagja az endurance-világbajnokságnak
– Ötödik, majd hatodik hely. Hogy lehetne összefoglalni az elmúlt két futamot?
– Tavaly csöppentem bele a 24 óras endurance-versenyzésbe, azóta ez már a negyedik ilyen versenyem volt. Eleinte nagyon mély víz volt, de úgy gondolom, hogy jól megbirkóztam vele. Mostanra már rutint is szereztem, de természetesen nagyon örülök neki, hogy már ezen a szinten tartok, hogy egy világbajnokság rendszeres résztvevője vagyok, és nem is akármilyen eredményekkel.
– Ha az utóbbi versenyről beszélünk, akkor milyen volt számodra ez a hétvége?
– Az év elején még szinte mondhatni, hogy jóval tapasztalatlanabb voltam, és ezt a csapat is tudta. Még csak egy 24 órást teljesítettem, és mivel nem tudták, hogy számoljanak velem, ezért tartalék versenyzőként írtam alá a Wójcik Racing Teamhez. Az eddigi két versenyen, Le Mans-ban és Spában szükség is volt erre a tartalék szerepre. Hiába nem én voltam a leglassabb a csapatban, én voltam a tartalék, ez volt a döntés. Most először volt az a helyzet, hogy mindenki tudott versenyezni, de mivel nagyon jó tempót mentem, a szabadedzésen megkeresett a Maco Racing Team, hogy ugorjak be hozzájuk. Nyilván a motorozás jobb, mint a motorozást nézni, így éltem a lehetőséggel, azonban csak a versenyen tudtam kipróbálni a motort, mert a bemelegítő edzésre nem sikerült elintézni a papírokat, ezért minden új volt a versenyen.
– Ez így egy igazi érzelmi hullámvasút volt.
– Az endurance-versenyzésben egy kívülálló ember számára hihetetlen, hogy milyen gyorsan történnek a dolgok. Az első alkalomnál még izgultunk, most már próbáltunk sodródni az árral. Mi azt is elfogadtuk volna, hogy ha csak végignézzük a versenyt, de nyilván az érezhető volt, hogy a tempóm alapján ott kéne lennem, és persze bántott volna, ha az a sok munka, amit belefektettem, nem kamatozik.
– Mennyire vagy megelégedve ezzel az eredménnyel?
– Elégedett vagyok. Nyilván, ahogy éljük a hétköznapokat, elfelejtjük kiemelni, hogy milyen jók ezek az eredmények. Ha tavaly belegondolok ebbe, hogy én majd az endurance-világbajnokságon fogok egész évet menni, és pontszerző helyeken végzek, akkor azt mondtam volna, hogy ez nagyon erős eredmény. Ahol mentem, mindig megálltam a helyem, és mindig az élvonalba tudtunk tartozni. Ez nem arról szól, hogy kinek milyen gyors a motorja, hanem az a fontos, hogy 24 órán keresztül ki kell bírnia a technikának és a pilótának is. Ezek olyan ötödik és hatodik helyek, amelyek nagyon jó eredménynek számítanak.
– Miért jó a 24 órás versenyzés?
– Ezt a kérdést feltenném annak, aki megalkotta ezt a kategóriát száz évvel ezelőtt. Mi is nagyon sokszor megkérdezzük, hogy ebben pontosan mit is élvezünk, és miért jó, de a választ mindig olyankor kapjuk meg, amikor beérkezünk a célba. Az a kitartás és csapatszellem, ami ehhez kell, látni azt, hogy a szerelők és az egész csapat kitart és küzd mindenképpen jó ebben a versenyben. Valamint ha motoros szemmel nézzük, akkor nagyon magas a színvonala egy világbajnokságnak, jó versenyzők vannak. Az sem utolsó szempont, hogy nagyon sokat lehet motorozni, olyan távot, amelyet más bajnokság nem tud megadni.
– Pár évvel ezelőtt még az evezés is nagy szerepet kapott az életedben? Nem bántad meg, hogy a motorozás mellett döntöttél?
– Így, hogy látom a többieket, akikkel együtt eveztem, sajnos azt kell mondanom, hogy nem bántam meg, mert nagyon kevesen maradtak a sportban a csapatomból. Nyilván megfelelő kitartással és komoly felkészüléssel egy magas szintre is el lehetett volna jutni, de én úgy gondolom, hogy nekem mindenképpen a motorozás volt, amibe minden energiámat bele kellett tennem.
– Mi a legembertpróbálóbb része egy 24 órás versenynek?
– Számomra az éjszaka valami szörnyű. Amikor a bioritmus és a test azt kívánja, hogy este van, aludni kéne, és el is alszol 20-25 percre, majd felkeltenek, hogy öltözz, az nagyon kemény és embert próbáló. Amikor felöltözöm, akkor már minden rendben van. Maga az, hogy egy órát kell motorozni egy huzamban, vagy hogy ennyit kell menni a pályán, az nekem nem megterhelő, de a fáradtság, amelyet ennyi ébrenlét okoz, az nagyon megvisel.
– Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
– Amikor leszállok a motorról, próbálom minden energiámat megspórolni. Akik ott vannak, nagy segítségemre vannak. Onnantól kezdve egy gyors masszázs és igyekszem minél hamarabb elaludni. Ha felkeltem, akkor próbálom minél hamarabb gatyába rázni magam. Nyilván ha ehhez kell koffein, gyógytea vagy valamilyen étrendkiegészítő, akkor azt megkapom. Úgy lehet ezt megoldani, hogy nem egyedül vagyok, hanem többen is segítenek.
– Mi a következő állomás?
– Brnóba megyünk az Alpok Adria Bajnokság zárófutamára. Nyáron volt ott egy első helyem. Ebbe a bajnokságba csak a végére ugrottam be. Ez lesz a zárófutam. A jövő év most dől el, most kapom az ajánlatokat, és most fogjuk eldönteni, hogy mi legyen, de persze szeretnénk menni az endurance-világbajnokságon.
– Jövőre már a teljes szezon a cél, nem tartalék versenyzőként?
– Most ezen dolgozunk, hogy biztos helyet kapjak. A tempóm is megkívánja, és az előrelépés miatt is fontos lenne, hogy ne legyünk kiszolgáltatott helyzetben. Ez az év jó lépcsőfok volt, de jövőre mindenképpen jobbat szeretnénk ennél.
