Sport
Bajban a Bayern
A bajorok csak az ötödik helyen állnak a Bundesliga 1.-ben

Az Augsburg elleni vereség után a Bayern hátránya immár öt pont a története legjobb idényét futó Union Berlin, Schäfer András csapatával szemben. Julian Nagelsmann esetleges leváltásáról – lemondásáról – is megindultak a találgatások, a vezetőedző ezt állítólag nem tervezi, főleg, hogy Oliver Kahn, a klub ügyvezetője kiállt mellette, megerősítette.
Találgatásra ad okot, hogy miért kétarcú a Bayern. Nagyon fölényes győzelmekkel kezdte az évet, a Bajnokok Ligájában, Milánóban, legyőzte az Intert, Münchenben a Barcelonát – közben pedig csak ötödik a Bundesliga 1.-ben. A jelek szerint nem tudta eddig a csapat megoldani Robert Lewandowski pótlását.
Úgy tűnt, hogy jót tett az edzőváltás az RB Leipzignek, de a Borussia Dortmund legyőzése után a Real Madridtól – ez várható volt – majd a hétvégén a Mönchengladbachtól is kikapott, mégpedig 3-0-ra. A bajnokságban az eddigi négy idegenbeli mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett eddig a tabellán csak a tizenkettedik helyen álló lipcsei csapat. A Gladbach ellen mind a három magyar válogatott játékos, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is végigjátszotta a mérkőzést.
A Bayernen és az RB Leipzigen kívül aa BL-szereplők közül az Eintracht Frankfurt, pedig az elmúlt hetekben javított pozícióján, hetedik, a Bayer Leverkusen pedig a tizenötödik.