Sport
Világbajnoki kilencedik lett egyéni összetettben Pigniczki Fanni
Várna után Szófia is bejött nekünk

Bámulatos hangulatot varázsoltak Szófiába a ritmikus gimnasztika kedvelői. A világbajnokság – amelynek egyéni összetett döntőjét is adta a magyar közmédia – magyar szempontból is kiválóan sikerült. Tokiói olimpikonunk, Pigniczki Fanni a csütörtöki szalagfináléban nyolcadikja ezúttal mind a négy szerrel pontos, jó gyakorlatot mutatott be és a verseny végére kiderült sikerült megcsípnie a kilencedik helyet, aminél jobb vb-szereplésünk a sportágban még nem volt. Sok évvel ezelőtt Várnában volt ugyancsak kilencedik Sinkó Andrea.
Pigniczki Fanni karikával 30,950, labdával 31,100, buzogánnyal 30,150, míg szalaggal 28,100 pontot kapott. Összesítésben 120,300 pontot gyűjtött, ezzel lett kilencedik.
A legjobbak közt (ők a később szőnyegre hívott nyolcas csoportban szerepeltek) az olasz Sofia Raffaeli folytatta remek szereplését, a hét közepén egyéniben szalaggal, karikával és labdával sem talált legyőzőre, míg buzogánnyal harmadik volt. A második helyet a német Darja Varfolomeev szerezte meg, ő korábban buzogánnyal aranyérmes volt Szófiában, labdával második, karikával pedig harmadik.
Az összetett bronzérme a hazai közönség előtt szereplő Sztiliana Nyikolovának jutott, egyéniben ennél picit eredményesebb volt: szalaggal, buzogánnyal és karikával is ezüstérmes lett.
„A gyakorlataimról összességében elmondhatom, hogy sokkal elégedettebb vagyok, mint a vb alatt bármikor. Ezzel együtt azt érzem, éreztem, hogy azért van még bennem és a gyakorlataimban is, hiszen voltak még ma is pontatlanságok” – idézte Pigniczkit a magyar szövetség közleménye.
„Igyekeztem mindent a lehető legjobban megcsinálni, és kizárni azt, hogy a selejtezőben voltak hibák. Próbáltam higgadtan, nyugodtan tornázni és nem arra fókuszálni, hogy ez egy világbajnoki döntő. Pontosan emiatt eredményben előre nem gondolkoztam, de örültem annak, hogy sikerült a legjobb tízbe bekerülni, és egy 35 éves csúcsot beállítani. A jövőben szeretnék még pontosabb lenni, technikailag és művészileg is jobbá válni, továbbá fontos lenne, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt hozzak a többi versenyen is.”
Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség technikai bizottságának elnöke kiemelte, nagyon büszke Pigniczkire, hogy így össze tudta magát kapni, és ejtés nélkül hajtotta végre a gyakorlatokat
„Fanni kitornázta magát. A labdagyakorlatból kihagytunk egy rizikós elemet, ezzel együtt is nagyon boldog és büszke vagyok, ráadásul van még a Fanniban. Mondtam neki, hogy jövőre ezt meg kell ismételni, hiszen az már egy olimpiai helyet jelentene számára. Előzetesen itt a vb-n helyezésekkel, rekordokkal nem foglalkoztunk, csak Fannival, és a gyakorlataira figyeltünk.”
A többi eredményt tekintve Deutsch-Lazsányi kiemelte, hogy a csapatversenyben kilencedikek lettek, ami egészen fantasztikus teljesítmény ilyen fiatal csapattal, ráadásul korábban mindig a 20-24. hely között végeztek a magyarok.
Eredmények:
egyéni összetett, világbajnok:
------------------------------
Sofia Raffaeli (Olaszország) 133,250 pont (karika: 33,800, labda: 34,250, buzogány: 32,250, szalag: 32,950)
2. Darja Varfolomeev (Németország) 132,450 (32,850, 33,400, 33,750, 32,450)
3. Sztiliana Nyikolova (Bulgária) 128,800 (33,450, 32,600, 32,600, 30,150)
...9. Pigniczki Fanni (Magyarország) 120,300 (30,950, 31,100, 30,150, 28,100)