Elhunyt a szegedi kajakkirály

Tizennyolc évesen még az ifjúsági Európa-bajnokságon indult, ám egy év múlva már a felnőtt világbajnokságon szerzett bronzérmet a 4×500 méteres váltó tagjaként. Huszonegy évesen 1971-ben Belgrádban a váltó tagjaként lett először világbajnok. A legsikeresebb éve az 1973-as volt, hiszen a tamperei vb-n három számban is első lett (K–1 500 és 1000 méteren, valamint Bakó Zoltánnal K–2 10 000 méteren). Ebben az esztendőben őt választották meg az Év sportolójának Magyarországon.

A következő években újabb egyéni győzelmeket aratott: 1974-ben K–1 1000 méteren, 1975-ben K–1 500 méteren már hatra növelte világbajnoki győzelmeinek számát. Nem véletlen, hogy ebben az időben világszerte „kajakkirályként” emlegették.

Az olimpiákon nem sikerült győznie, 1972-ben Münchenben bronz-, majd 1976-ban Montrealban ezüstérmet nyert. Noha elvégezte a tanárképző főiskolát, nem távolodott el a vizek világától. A szegedi klubnál a nyolcvanas évek végén előbb módszertani csoportvezetőként, később vezetőedzőként is dolgozott.

Az SzPress Sporthírszolgálatnak adott utolsó interjújában elmondta: „Igyekszem hasznossá tenni magamat, és nyomot hagyni az utókor számára. Annak idején edzőm, Kemecsei Imre társszerzőjeként már részt vettem egy olyan kötet összeállításában, amely az utánpótlás-neveléssel és az edzéstervezéssel foglalkozott. Most pedig a mentális felkészítés fontosságára szeretném felhívni a figyelmet egy lassan összeálló tanulmánnyal. Nem sokat beszélek róla, mert néhány ötletemet a közelmúltban már lenyúlták”

Az utóbbi években távolabb került szeretett sportágától, ahol nagy tisztelettel emlékeznek az egykori kajakkirályra.