Sport

Nem ok nélkül tart a Bayern Lewandowskitól

A lengyel szupersztár ma este a Barcelona mezében régi klubja ellen játszik BL-mérkőzést

Taps vagy pfújolás fogadja-e Robert Lewandowskit ma este a müncheni Allianz Arénában – most még nem tudni. Egy biztos: neki, a korábbi klubtársaknak és a szurkolóknak is fura lesz a visszatérés.

Nem ok nélkül tart a Bayern Lewandowskitól
Robert Lewandowski nem tűnt idegesnek a Barcelona müncheni edzésén
Fotó: Christof Stache/AFP

A Bayern Münchent nem szokták elhagyni a vetélytársakért, ezért aztán nem szokványos, hogy egy korábbi ász visszatér ellenfélként. Persze nem példátlan, Mats Hummels és Mario Götze, hogy csak két világbajnokot emlegessünk, ugyancsak elhagyta hajdanán a bajor klubot, majd visszatért ellenfélként. Ám egyikük sem volt távozásakor olyan emblematikus játékos, mint 2022 nyarán Lewandowski, egyiküket sem marasztalta úgy a klub, mint a lengyelt.

Érdemes hozzátenni: Lewandowski számára nem jelent majd újdonságot a korábbi munkaadóval való találkozás. Hiszen volt már ebben része a Bayern München játékosaként többször, amikor a bajorok a Borussia Dortmunddal mérkőztek.

Lewandowski 2010-ben, 22 évesen igazolt a sárga–feketékhez. Négy idény alatt 187 mérkőzésen 103 gólt szerzett, ami nem rossz teljesítmény, de messze elmarad attól, amilyen eredményes a Bayernben volt.

Müncheni pályafutása során, nyolc idény alatt 375 mérkőzésen 344 gólt ért el. Már utolsó dortmundi idényében is a Bundesliga 1. gólkirálya lett, de a Bayernben még további hat gólkirályi címet szerzett. A legutóbbi két szezonban ő kapta meg az európai aranycipőt is. Sok csapat ellen kimondottan eredményes volt, de különösen a Borussia Dortmunddal szemben. Huszonhat mérkőzésen 27 gólt ért el egykori klubja ellen.

Emiatt is tarthatnak tőle a bajorok ma este, amikor a BL-csoportkör második fordulójának rangadóján visszatér Münchenbe.

A keddi játéknap további párosítása

A csoport: Liverpool–Ajax (21.00), Rangers–Napoli (szerdára elnapolva)

B csoport: Bayer Leverkusen–Atlético (21.00), Porto–FC Bruges (21.00)

C csoport: Viktoria Plzen–Internazionale (18.45)

D csoport: Sporting–Tottenham (18.45), Olympique Marseille–Eintracht Frankfurt (21.00)

Kapcsolódó írásaink