Sport
Harmadszor is túlórában nyert Carlos Alcaraz

Rafael Nadal legyőzése után Frances Tiafoe magabiztosan kijelentette: „Most már megnyerem a US Opent.” Ezután a negyeddöntőben a 24 éves amerikai teniszező megverte az orosz Andrej Rubljovot, de a 19 éves spanyol üstökös megállította a csúcsra vezető úton, az elődöntőben.
Alcaraz ezúttal is bizonyította, hogy hatalmas küzdő, öt szettben nyert a 22. kiemelt Tiafoe ellen. A hazai szurkolók támogatását élvező színes bőrű teniszező is nagy harcos, az első és a negyedik játszmát is rövidítésben nyerte meg. A spanyol tinédzser remek fizikai állóképességét jelzi, hogy három ötszettes mérkőzéssel jutott a fináléba.
„Mindent beleadtam, minden utolsó pontért meg kellett küzdenem. Három ötszettes meccs, mindegyik nagyon hosszú, nagyon megerőltető volt. Csak nektek köszönhetően van energiám. A döntő a családomé, a csapatomé és mindannyiótoké lesz” – mondta a pályán Alcaraz, aki először játszott a legjobb négy között Grand Slam-tornán, és továbbra is versenyben van azért, hogy hétfőtől ő vezesse a világranglistát. Ehhez a döntőben is győznie kell.
A vesztes Tiafoe bocsánatot kért szurkolóitól: „Úgy érzem, cserbenhagytalak titeket. Ez nagyon fáj. De visszajövök, és egy nap megnyerem ezt a US Opent” – mondta csalódottan, miután pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a négy közé jutással.
A másik elődöntőben Ruud a 27. kiemelt orosz Karen Hacsanovot verte négy szettben, 3 óra 3 perc alatt. A norvég másodszor jutott GS-tornán döntőben, idén a Roland Garroson sima három szettben kapott ki a spanyol Rafael Nadaltól.
Alcaraz és Ruud két ATP-tornán mérkőzött már meg egymással, a spanyol tavaly salakon, idén kemény borításon nyert két játszmában. Ebben az évben mindketten kiváló formában teniszeznek, a spanyol négy, a norvég három ATP-tornát nyert meg.
US Open elődöntő. Férfiak:
Alcaraz (spanyol, 3.)–Tiafoe (amerikai, 22.) 6:7 (6-8), 6:3, 6:1, 6:7 (5–7), 6:3
Ruud (norvég, 5.)–Hacsanov (orosz, 27.) 7:6 (7–5), 6:2, 5:7, 6:2