Sport

Kulisszatitkok a Chelsea-menedzser menesztéséről

Thomas Tuchel száz mérkőzés után kénytelen távozni

Szerződést bontott a Chelsea FC Thomas Tuchellel, és már tárgyal az utódról. Két jelölt neve olvasható a realitásokon belül maradva: az állítólag már Londonban tárgyaló Graham Potter, aki engedélyt kapott a Brightontól, jelenlegi munkáltatójától, hogy leüljön a Kékekkel, valamint a nyár óta állás nélküli Mauricio Pochettino, aki 2021 januárjában a PSG-nél követte Thomas Tuchelt.

Kulisszatitkok a Chelsea-menedzser menesztéséről
Thomas Tuchel, aki immár csak a Chelsea korábbi menedzsere
Fotó: Denis Lovrovic / AFP

A brit lapok szerint Tuchel nem élvezte teljes mértékben Todd Boehly főtulajdonos bizalmát – aminek egyetlen oka az volt, hogy a 287,99 eurós játékosvásárlás után nem szerepel jól a csapat. Kérdéses, persze, hogy elvárható-e ilyen rövid idő alatt, hogy igazi csapat legyen a Chelsea. A kedden Zágrábban a Dinamo ellen 1–0-s vereséget szenvedő gárdából Pierre-Emerick Aubameyang az első, Wesley Fofana a második mérkőzését játszotta a Chelsea-ben.

Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a Chelsea lépéshátrányba került a riválisokkal a hazai fronton, s minden sorozatot figyelembe véve, a legutóbbi három idegenbeli mérkőzését elveszítette. A különböző elemzések kitérnek arra is, hogy a klub menedzsereként éppen száz mérkőzést töltő Thomas Tuchel a működése első felében lényegesen kevesebb gólt kapott, mint a másodikban – ellenben nem kapta meg az időt arra, hogy az új védelmet összerakja.

Megint csak az angol lapokban tallózva, a játékosok állítólag nem sírnak Tuchel menesztése miatt, de az is kétségtelen, hogy a modern futballban, ahol nagy bő keretekkel dolgoznak, mindig vannak a perifériára szoruló játékosok, akik elégedetlenek a szakmai stábbal. A német edzővel kapcsolatos leggyakoribb kifogás, hogy logikátlanul rotálta a csapatot, s hogy ezen belül több játékost is számára szokatlan posztra, pozícióba kényszerített.

Talán meglepő, de az Independent és a Telegraph szerint az öltözőben róla kialakult negatív véleményben szerepet játszott nehéz természete és (a játékosok szerint) néha követhetetlen véleményváltozásai mellett a magánélete is. Tuchel az esztendő első felében elvált feleségétől, Sissitől, azóta pedig brazil barátnőjével, Natalie Maxszal ad témát a bulvársajtónak.

A német edző egyébként nagyon nehezményezte, hogy egy tízperces konferenciahívás keretén belül rúgták ki, és hogy hiába kért egy második esélyt, nem kapta meg.

Thomas Tuchel 100 mérkőzést töltött a Chelsea élén – s ahogyan a Chelsea közleményében szerepel, az új tulajdonosok színre lépése utáni 100. napon történt a váltás –, a megnyert titulusok számát tekintve José Mourinho és Gianluca Vialli mögött, Carlo Ancelottival holtversenyben a harmadik. Az angol fronton nem nyert semmit, elveszített összesen három kupadöntőt, igaz, ezekből kettőt, egyaránt a Liverpool ellen, tizenegyesekkel. A nemzetközi porondon viszont a Chelsea első trénere (menedzsere) lett, aki a Bajnokok Ligáját, az UEFA Szuperkupát és a klubvilágbajnoki címet is megszerezte.

Ami a Tuchel stábjában dolgozó Löw Zsoltot illeti, egyelőre az biztos, hogy az új menedzser munkába lépéséig ők, a régi stáb tagjai irányítják a munkát. Utána valószínűsíthető a távozásuk.

Kapcsolódó írásaink