Sport
Újabb Gálfi Dalma-bravúr New Yorkban

A 24 éves Gálfi Dalma folytatta sikeres szereplését a US Openen, amelyen hétfőn pályafutása első győzelmét szerezte meg a felnőttek mezőnyében a spanyol Nuria Parrizas-Diaz (62. a világranglistán) ellen. A második fordulóban a brit Harriet Darttal (88.) mérkőzött, aki a nyitókörben a tizedik helyen kiemelt orosz Darja Kaszatkinát búcsúztatta.
A New York-i tornán 2015-ben juniorbajnok Gálfi remekül kezdett, 4:0-ra elhúzott, és dupla brékelőnyéből egyet megőrizve 34 perc alatt előnybe került.
A második játszma még az előzőnél is simábban alakult: a magyar teniszező adogatóként szinte alig veszített pontot, és mivel háromszor is elvette ellenfele szervajátékát, sima sikerrel (6:4, 6:0), kevesebb mint egy óra alatt jutott tovább. Gálfi sikerével 2016 után ismét van magyar női játékos a US Open harmadik fordulójában, legutóbb Babos Tímea jutott el idáig.
A világranglistán 91. magyar játékos ellenfele a legjobb harminckettő között a 18. kiemelt orosz Veronika Kugyermetova (18.) lesz, akivel eddig háromszor játszott, az egymás elleni mérlegük 2–1 Gálfi javára.
Bondár Anna és a belga Greetje Minnen fordulatos páros mérkőzésen 7:5, 3:6, 6:4-re legyőzte a Vang Hszin-jü, Csu Lin kínai kettőst, és bejutott a 32 közé. Bondárék az első játszmában kétszer tudták elvenni ellenfelük adogatását, így 53 perc alatt előnybe kerültek. A második szettben a kínaiak magabiztosan adogattak, így viszonylag simán egyenlítettek.
A döntő játszmában Bondárék azonnal brékelőnybe kerültek, és bár 5:2 után a kínaiak visszavették elveszített adogatásukat, egy újabb bréket követően, 129 perces találkozó végén a magyar, belga kettős ünnepelhetett.
Maratoni hosszúságú csatában szenvedett vereséget Fucsovics Márton a férfi egyes második fordulójában. Az elmúlt időszakban sokszor sérüléssel bajlódó, a világranglistán 98. helyezett magyar játékos 4 óra 11 perces mérkőzésen, ötszettes küzdelemben maradt alul a nemzetközi rangsorban 39. spanyol Alejandro Davidovich Fokinával szemben, így nem jutott be a legjobb 32 közé. Párosban még még folytatja a US Openen a szlovák Alex Molcannal.
Férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol)–Fucsovics Márton 7:6 (7-3), 5:7, 3:6, 6:0, 7:6 (10-3)
Női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Gálfi Dalma–Harriet Dart (brit) 6:4, 6:0
Női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Bondár Anna, Greetje Minnen (magyar, belga) – Vang Hszin-jü, Csu Lin (kínai) 7:5, 3:6, 6:4