Sport
A martonvásári huszárvágta lett a legkreatívabb szurkolói aktivitás
Az idei Giro d'Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon

A díj átadására Martonvásáron került sor kedden. A Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretein belül működő MartonKult iroda közleménye szerint a produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen.
A közlemény szerint a vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, amelyet a későbbiekben esemény- és városmarketing célokra kívánnak használni.
A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségi médiafelületeket, és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára – áll a közleményben. „Úgy véljük, hogy az esemény egyedi és megismételhetetlen, és aki látta, emlékezni fog rá”.
Az idei Giro d'Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon, a Budapest–Visegrád nyitóetap után egy fővárosi időfutamot, majd a Kaposvár–Balatonfüred útvonalat teljesítette a mezőny.