Sport

Háromszoros pénzt nyerhet Roglic győzelmével

Pénteken kezdődik 77. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelyen a szlovén Primoz Roglic sorozatban negyedik győzelméért küzd majd a szupererős mezőnyben.

Háromszoros pénzt nyerhet  Roglic győzelmével
Kérdéses, hogy sérülése után Roglic milyen formában lesz
Fotó: AFP/David Stockman

A 32 éves szlovén címvédő nagyon balszerencsésen versenyzett a júliusi Tour de France-on, amelyen bukott, kiugrott a válla, és a háta is megsérült. Így a francia körversenyről idő előtt kiszállt, Vuelta-szereplése pedig csak a Jumbo-Visma hétfői bejelentésével vált biztossá, mindössze tíz nappal azt követően, hogy újra edzésbe állt.

A felkészülése így nem volt zavartalan, és a formája is kérdéses lehet, ugyanakkor történelmi célért száll harcba, hiszen ő lehet az első, aki sorozatban négyszer öltheti magára Madridban a piros trikót. Egyúttal felzárkózna az örökrangsort négy sikerrel vezető spanyol Roberto Heras mellé, jelenleg a svájci Tony Romingerrel és a spanyol Alberto Contadorral együtt három diadallal holtversenyben második.

Legfőbb kihívója Remco Evenepoel lehet: a mostani idényben kiválóan teljesítő 22 éves belga tehetség idén az algarvei körverseny, a Liège–Bastogne–Liège, a norvég körverseny és a belga időfutam-bajnokság után július végén meggyőző fölénnyel nyerte a San Sebastian-i egynapos klasszikust is. Ugyanakkor ez mindössze a második háromhetes viadala lesz, tavaly a Giro d’Italiát nem fejezte be, így kérdés, hogy az egynaposokon és rövidebb körversenyeken mutatott formája kitart-e három hétig, illetve elbírja-e az esélyesség terhét.

A fogadóirodák szerint Roglic a favorit, az egyik internetes oldal háromszoros pénzt fizet a végső győzelméért, míg Evenepoel sikere a feltett összeg hatszorosát érné. Rajtuk kívül a májusi Girót az utolsó előtti szakaszon a maga javára fordító Jai Hindley (8-szoros pénz) és a mögötte akkor második, az elmúlt két évben három Grand Touron is dobogós Richard Carapaz (9-szeres pénz) diadala sem lenne meglepetés, bár az olimpiai bajnoknak még az Ineoson belül is lesz ellenfele a francia Pavel Sivakov személyében.

A 2018-as bajnok brit Simon Yates és a portugál Joao Almeida (egyaránt 12), a kolumbiai Miguel Ángel López (17) és a kétszer második spanyol Enric Mas (21) célja inkább a dobogó lehet. Utóbbi számára azért is fontos a jó szereplés, mert a Movistar pengeélen táncol a World Tour-tagság megtartásáért vívott harcban.

A végső sikerért folytatott harc mellett nagy érdeklődés övezi majd a 42 esztendős Alejandro Valverde szereplését, ugyanis a spanyolok korszakos kerékpárosának ez lesz a 32., egyben utolsó háromhetese. A Vuelta-győztes és világbajnok Valverde mellett az olasz Vincenzo Nibali is itt köszön el a háromhetesektől, amelyek közül a Girón 2013-ban és 2016-ban, a Touron 2014-ben, míg a Vueltán 2010-ben diadalmaskodott.

Ahogy a két búcsúzó veteránnak, úgy a hétszeres Grand Tour-győztes brit Chris Froome-nak és a legutóbbi két világbajnokságot megnyerő francia Julian Alaphilippe-nek is egy jó szakaszeredmény elérése lebeghet a szeme előtt az összetett helyett.

Akárcsak a Giro és a Tour, a spanyol körverseny is külföldről rajtol. Az olasz viadal esetében Magyarország, a francia körversenyben pedig Dánia látta vendégül az első három szakaszt, a Vuelta pedig Hollandiában vendégeskedik, a nyitóetap ráadásul a Grand Tourok programjában mostanság ritkán szereplő csapatidőfutam lesz.

Kapcsolódó írásaink