Sport

Hosszú-bukás Rómában

Tizenhárom éve első világbajnoki aranyérmét Rómában nyerte Hosszú Katinka, aki a most zajló Európa-bajnokságon 200 méter vegyesen utolsó lett a döntőben, 400 méter vegyesen és 200 méter pillangón pedig a fináléba sem került be.

Hosszú-bukás Rómában
Egyéniben messze volt a dobogótól Hosszú Katinka
Fotó: AFP/Oli Scarff

„Az egész felkészülés kicsit elcsúszott, ennyi” – értékelte Európa-bajnoki teljesítményét a 33 éves Hosszú Katinka, aki méltatlanul szerepelt korábbi önmagához képeset, hosszú pályafutása első sikerének helyszínén, a Forro Italicóban. Húsz vesen – még csak kezdő világklasszisként – 4:30.31 perccel nyerte a 400 vegyest, most 4:45.07-et úszott az előfutamban, több mint 19 másodperccel elmaradva a riói olimpián úszott világcsúcsától. De a háromszoros olimpiai bajnok még a tavalyi budapesti Eb-n is képes volt 4:34.76-ra, amivel Rómában is nyerhetett volna.

Minden idők egyik legeredményesebb magyar úszójának a sikersorozata két éve, a világjárvány miatt elmaradt olimpiával szakadt meg. Egy év halasztás után tavaly címvédőként mindkét vegyes számban lemaradt a dobogóról, 200 méter háton pedig a 20. lett Tokióban.

Persze folyamatos visszaesése nem csak a kora miatt van, hanem már nem csak az úszással foglakozik. A legjobban ő tudja, hogy milyen munkát végzett még volt férje, Shane Tusup irányításával 2018-ig, s mennyit, s hogyan edzett az elmúlt hónapokban, vőlegénye, az OKJ-s edzői papírral rendelkező Gelencsér Máté vezetésével.

„A budapesti a világbajnokságon nagyon élveztem az úszást, annak ellenére, hogy ott sem voltam a csúcsformám közelében. A rómairól ez már nem mondható el, nyögvenyelősen ment az egész. Ha úszom tovább, akkor ennél jobban szeretnék felkészülni. Ha úgy döntők, hogy felkészülök 2024-ben a párizsi olimpiára, akkor minél hamarabb el kell kezdeni úgy edzeni, mint régen” – ismerte el Hosszú, hogy az idei felkészülése nem sikerült. A csalódott volt világklasszis azt is elárulta, hogy most egy-két hét pihenő következik, mert rövidesen lesz az esküvője, azt követően viszont mindenképpen el kell döntenie, hogy folytatja-e versenyzést.

Döntésében bizonyára szerepet játszanak majd az anyagiak is, hiszen ha ilyen eredményesség mellett, ő és jövendőbeli férje is kiemelt juttatásban részesülhet, akkor egy-két évig még kihasználhatják ezt a lehetőséget. Az úszókirálynő koronáját már úgyis elveszítette…

Kapcsolódó írásaink