Sport
A Walesi Varázsló sötét magánélete

Nagy bajban van a Walesi Varázsló becenevű, 48 éves Giggs, akit Peter Wright ügyész párkapcsolati erőszakkal, testi sértéssel, zaklatással és kényszerítéssel is vádolt.
A BBC beszámolója szerint a bántalmazás 2020 november elsején egy hotelben történt, amikor a szövetségi kapitány barátnője, a 36 éves Kate Greville közölte, hogy már nem tudja elviselni Giggs lelki terrorját, ezért el akarja hagyni. Erre a volt focista a vita hevében lefejelte a barátnőjét, és amikor a testvére védeni akarta a nőt, őt is megütötte. Peter Wright hangsúlyozta, hogy Giggs magánélete fizikai és pszichológiai bántalmazások sorozatából állt.
„A pályán mutatott képességei nagyszerűek voltak. A pályán kívül, a magánéletében, zárt ajtók mögött azonban a jellemének egy sokkal sötétebb és hátborzongatóbb oldalát mutatta meg” – mondta az ügyész.
Giggs védőügyvédje, Chris Daw szerint a vádlott nem követett el erőszakot Kate Greville ellen, szerinte: „A pár úgy viselkedett, mint a civakodó gyerekek. Ezért a védencem ellen indított eljárás elferdítésen, túlzáson és hazugságon alapul.”
Ennek ellentmond, hogy az ügyész szerint a szakítási vitában Giggs teljesen elvesztette önuralmát, és szándékosan megütötte Kate fejét, ezáltal megduzzadt az ajka és zúzódások keletkeztek. Ezután testvére, Emma hívta a rendőrséget, akik kimentek a helyszínre. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint Greville sérüléseit a helyszínen ellátták, a bántalmazót pedig letartóztatták.
Giggs 2018 óta irányította a walesi válogatottat, amely kijutott az idei világbajnokságra. A kapitány tagadja a vádat, de letartóztatása óta nem irányította egyetlen meccsen sem a walesi csapatot, sőt júniusban lemondott tisztségéről, amit azzal indokolt: „Nem szeretném, ha a válogatott felkészülését a világbajnokságra bármilyen módon befolyásolná, megingatná vagy veszélyeztetné a bírósági ügyem iránti állandó érdeklődés. Alig várom, hogy tisztázzam ezt az ügyet, és visszatérhessek a válogatotthoz.”
A várhatóan tíz napig tartó tárgyaláson a vádlott tanúi között lesz a Manchester United korábbi menedzsere, Sir Alex Ferguson és a korábbi játékos, Gary Neville is.