Sport
Volt jobb, reméljük, lesz jobb

A mennyiség megfelelő volt, hiszen csapatunk csak egy éremmel szerzett kevesebbet, mint három éve a szegedi világbajnokságon. A tizenegyből az olimpiai számokban versenyzőink két arany- és egy bronzérmet szereztek. Összehasonlításul, egy éve a tokiói olimpián kétszer ennyit nyertek, három aranyat, két ezüstöt és egy bronzot. A visszaesés nem volt váratlan, hiszen öt olimpiai bajnokunk nem indult a múlt heti vébén.
Kopasz Bálint viszont indult, s 1000 méteren visszaszerezte a világbajnoki címét, Nádas Bencével pedig a régi-új olimpiai számban, 500 méteren diadalmaskodott. A Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros tudott még dobogóra állni C–2 500 méteren, amelyen harmadik lett.
„Azt már a rajt előtt hangsúlyoztuk, hogy a hat tavalyi olimpiai bajnokunk közül öt nincs itt, viszont az az egy, aki itt volt, Kopasz Bálint, nyert két aranyat – nyilatkozott a közmédiának Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – A teljesítménye minden szempontból fantasztikus, Bálint a legerősebb mezőnyben nyert most két aranyat, ez nagyon ritka. Ráadásul bebizonyította, hogy csapathajóban is nagyon lehet rá számítani.”
Hüttner Csaba előzetesen azt mondta, tíz éremmel elégedett lenne, ezt a 11 dobogós hellyel kicsit túl is teljesítette a csapat. „Ezzel együtt nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajaknégyesre. A kenus Adolf Balázsnak pedig sokat kell dolgoznia azon, hogy szembeszélben is meg tudja állni a helyét 1000 méteren” – fogalmazott a szövetségi kapitány.
A javításra nem kell sokat várni, mert augusztus 15-én kezdődik az Európa-bajnokság Münchenben.