Sport
Visszafoglalta a trónt Kopasz Bálint

Az új olimpiász első kajak-kenu-világbajnokságáról több magyar olimpiai bajnok hiányzott, ez meglátszott az eredményességen, például az újoncokkal rajtoló női kajak négyesünk csak a hatodik lett. Nem pihent viszont rá tokiói győzelmére Kopasz Bálint, aki hatalmas csatát vívott a címvédő portugál Fernando Pimentával 1000 méteren.
Olimpiai bajnokunk hétszázötvennél egy hajóhosszal vezetett, de a portugál rivális hatalmas hajrával utolérte, azonban végül Kopasz néhány centivel, mindössze öt századmásodperc előnnyel megnyerte második világbajnoki címét a „királyszámban”.
„Hát ez nagyon kemény volt! – nyilatkozta a fáradt győztes. – A rajt után nem foglalkoztam a riválisaimmal, csak magamra összpontosítottam. Nagyon elfáradtam a végére, pályafutásom egyik legnehezebb versenye volt, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem. Fantasztikus ilyen nagy bajnokokkal versenyezni.”
Eljátszották a magyar himnuszt a Kiss Blanka, Lucz Anna kajak kettős tiszteletére is. Az újpesti páros szinte kilőtt a rajtból, és hiába szorongatták végig az ellenfelek, a célig sikerült megőrizniük minimális előnyüket. A világ leggyorsabb kajak kettőse mosolygásban is nyerhetne, mert Kissék győzelmük után csak nevetgéltek, s azt ismételgették, milyen boldogok.
Egy órán belül két bronzérmet nyert a Bragato Giada, Nagy Bianka kenu páros, amely először az olimpiai távon, 500 méteren a kínai és ukrán kettős mögött lett harmadik. Jó rajt után a 200 méter fináléjában Nagyék ismét harmadikak lettek, az élen a kubaiak és a kínaiak vívtak egymással ádáz csatát, a célvonalnál mindkét egység beborult a vízbe, de egyik párost sem zárták ki.
Balla Virág (C–1 1000 m) negyedik, a fiatal Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese, Gazsó Alida Dóra összeállítású 500-as kajak négyes hatodik, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 500-as kenu páros és Rendessy Eszter (K–1 500 m) hetedik, Korisánszky Dávid (C–1 200 m) pedig nyolcadik lett a döntőben.
Hüttner: Kopasz Bálint a királyszám legnagyobb királya
Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokság szombati napján K-1 1000 méteren diadalmaskodó Kopasz Bálint megmutatta, hogy ő a királyszám legnagyobb királya.
„Bálint és a lányok olimpiai számos érme kifejezetten szívet melengető, de összességében nem vagyok elégedett, mert szerepelhettünk volna jobban is, még ezzel a fiatal csapattal is. Aki itt van a helyszínen, az látja, hogy a pályák között micsoda különbségek vannak. Viszont Bálint még a legrosszabb pályán is megoldotta a feladatát, ez mindent elmond arról, hogy mennyire profi, és ennek a királyszámnak a legnagyobb királya.” - fogalmazott a közmédiának nyilatkozva a szakember.
A pályakülönbségekre utalva azt mondta: ha például Rendessy Eszter egy másik pályán megy a döntőben, akkor érmes lehetett volna.
„Ezzel együtt azt gondolom, hogy ez a hetedik hely az első felnőtt világbajnokságán, ebben a mezőnyben tökéletes teljesítmény.” - jelentette ki Hüttner Csaba.
A szövetségi kapitány azt mondta, hiányérzete leginkább a férfi K-4 500 méteres egység miatt van, amely a B döntőben szerepelve végül 11. lett.
„Eddig is tudtuk, hogy ebben a számban pár tizeden múlnak a helyezések. Van három kiemelkedő egység, de utánuk nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Fejlődni kell, hogy jövőre olimpiai kvótákat tudjon szerezni az egység, ezen fogunk dolgozni” - fogalmazott.
A fiatal női kajaknégyes hatodik helyével kapcsolatban azt mondta: a hajó tagjai közül többnek ez volt az első felnőtt világversenye, és hisz abban, hogy ezekben a versenyzőkben sokkal nagyobb a potenciál, évek múlva sokkal jobb eredményeket fognak elérni.
A vasárnapi zárónapra előretekintve úgy fogalmazott: bizakodó, szerinte sok számban van magyar éremesély, bár az időjárás erősen befolyásolni tudja az eredményeket.