Sport
Kifakadt Eteri Tutberidze, az olimpiai és világbajnok műkorcsolyázók orosz edzője

A kifakadásra azért került sor, mert megjelent a nemzetközi szövetség állásfoglalása, amelyben a sportág orosz képviselőit kitiltják a következő versenyszezonban a világversenyekről.
Nem csupán arról van szó, hogy független versenyzőként hazájuk nemzeti jelképeit nem használhatják, de nem is versenyezhetnek (az oroszok indította ukrán háború miatt). Ez pedig rendkívül sportszerűtlen lépés a sportág nemzetközi vezetésétől. Különös tekintettel arra, hogy műkorcsolyázásban szinte lehetetlen több éven át az élmezőnyben maradni. Aki most nem indulhat, az ki tudja, milyen szinten lesz pár év múlva. S a fiatalok közül az, aki most lépne fel a felnőttek közé, mire számíthat Oroszországban?
Tutberidze méltatlankodására a közösségi média – jó szokása szerint – megosztóan reagált. Az egyetértőket mindenesetre elkezdték ízekre szedni.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azonban támogatásáról biztosította Tutberidzét. Azt mondta, teljesen megérti az edzőnő szavait. „Abszolút igaza van. Ha a műkorcsolyázásról beszélünk, a mi sportolóink a világ legjobbjai közt vannak” – nyilatkozta Peszkov a RIA hírügynökségnek.
Megszólalt a sportág világszerte egyik legnagyobb szaktekintélye, Tatjana Taraszova is, aki szerint a nemzetközi szövetség megpróbálja megölni a sportágat Oroszországban.