Miért nem elég vonzó a sportok királynője?

Megdöbbentő, hogy az atlétikában is nagyhatalom Egyesült Államokban rendezett, a világbajnokságra 25 ezer férőhelyesre bővített Oregoni Egyetem legendás stadionjában egyszer sem volt telt ház. Még az úgynevezett szupernapon sem, amikor a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét rendezték, amelyben pedig hármas amerikai siker született.

A tíznapos világbajnokságra negyven országból 150 ezer belépőt vásároltak, amely 15 ezeres napi átlagot jelent. Az Egyesült Államokban az NBC közvetítette a vébét, a tévéhálózat adatai szerint a 2007-es oszakai óta a legnézettebb atlétikai világbajnokság volt, és 159 százalékkal nőtt a tévénézők száma a három évvel ezelőttihez képest.

A nézettségi adatok azonban még mindig alacsonyabbak voltak, mint a tavalyi, ugyanebben a stadionban megrendezett, amerikai olimpiai atlétikai válogatón, és a hétvégeken csak az ötödik legnézettebb sportműsor volt Amerikában, ahol legnépszerűbb profi csapatsportágakban szünet van.

Pedig a hazai atléták remekül szerepeltek, rekordnak számító 33 érmet nyertek – 13 aranyat, 9 ezüstöt és 11 bronzot. Éppen ezért nyilatkozta Noah Lyles, aki 200 méteren amerikai rekorddal győzött, hogy ez a szerinte tökéletes világbajnokság egy elszalasztott lehetőség volt az Egyesült Államok számára.

Hasonló volt a véleménye Sebastian Coe-nak, a Nemzetköz Atlétikai Szövetség (WA) elnökének is, aki az oregoni világbajnoksággal kapcsolatban kiemelte, hogy ez a 2028-as Los Angeles-i olimpia szempontjából is nagyon fontos, a vb tapasztalatait felhasználva az atlétikát új energiával feltölteni az Egyesült Államokban. Ennek érdekében a következő hat évben a korábbinál több versenyt akarnak rendezni a tengerentúlon.

Coe arról is beszélt, hogy tervezik, hogy a jövőben kompaktabb legyen a világbajnokság lebonyolítása, kevesebb versenynappal. A brit szakember azzal indokolta a tervet, hogy sok az üresjárat és néhány versenynapon túl kevés a döntő. Valóban, az első atlétikai világbajnokságot 41 versenyszámmal 1983-ban Helsinkiben még egy hét alatt rendezték úgy, hogy közben volt egy szünnap is, míg a mostanit 49 versenyszámmal tíz nap alatt.

A nemzetközi szövetség elnöke jelezte, hogy a meglévő televíziós szerződések miatt 2024-ig lehetetlen változtatni a programon, tehát a jövő évi, budapesti vébét még biztosan nem érinti ilyen jellegű módosítás. A magyar szervezők abban a tekintetben még nehezebb helyzetben lesznek, hogy a jelenleg csak néhány atlétánk tartozik a nemzetközi élmezőnybe, ezért kevés döntőben szurkolhatunk majd honfitársunknak az új atlétikai stadionban.

Persze a világbajnokság a sportág csúcseseménye, a többi versenyeken még kisebb az érdeklődés. Még az oregoni vb előtt jelent meg egy cikk a BBC sportrovatában ezzel a címmel: Haldoklik az atlétika? Vagy csak újra kell éleszteni? Ebben Eilish McColgan, brit csúcstartó futó elemzi szeretet sportága helyzetét. Ellentmondásosnak tartja, hogy míg egyre többen futnak és sok ezren indulnak utcai versenyeken, még a nemzetközi atlétikai viadalok iránt is csekély az érdeklődés, néhányat félig üres stadionokban rendeznek. Nem érti, hogy míg százezrek kíváncsiak egy több órás Forma–1-es futamra, örömmel néznek hazájában órákon át egy krikett mérkőzést, egy hosszú távú futóversenyt viszont unalmasnak tartanak. Ebben az is közrejátszik, a kívülálló számára az atlétikai versenyek a helyszínen nehezebben követhetőek, mert a pályán egyszerre zajlik egy futó-, ugró- és dobóverseny, ráadásul, ha nézőnek nincs kinek szurkolnia, számára teljesen közömbös, hogy ki nyer.

Erre a problémára keresett megoldást Eilish McColgan is, aki a közösségi médiában kért javaslatot arra, hogyan lehetne javítani az atlétika népszerűségén. „Nagy Britannia egyik legjobb sportolója küldött nekem egy üzenetet, amelyben azt mondta: »Legyünk olyanok, mint a versenylovak. A rajongók fogadhatnának ránk.«

A brit futónő szerint ugyan meglepő a javaslat, de a fogadásokkal a nézők számra szórakoztatóbb lennének például a futóversenyek. Bármi legyen is a megoldás, de az atlétikát eladhatóbbá kell tenni. Ebben segítene, ha a nézők tudnák – úgy mint például a Forma–1-ben vagy esti labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzéseken – hogy általában mikor kezdődnek nemzetközi atlétikai versenyek.

A csökkenő érdeklődésben az is közrejátszik, hogy a világ legjobb atlétái is alig ismertek, McColgan saját tapasztalata szerint is a média számára csak akkor érdekesek, ha valaki doppingol vagy botrányba keveredik. Ezt erősíti, hogy sportoló fiatalok körében megkérdeztem, hogy ismerik Armand Duplantist. Az volt a válaszuk, hogy még nem is hallottak a férfi rúdugrás svéd világ- és olimpiai bajnokáról, napjaink egyik legnagyobb atlétasztárjáról.

Kár, hogy a sportok királynője elveszítette varázsát, mert amellett, hogy globális sportág, az egyetlen, amelyben a futószámokban – 100 métertől a maratonig – , az ugró- és dobószámokban mindenféle alkatú fiatal találhat magának megfelelő szakágat. Éppen ezért milliók űzik az egész világon, de változtatni kellene az egész versenyrendszeren – amely az elmúlt száz évben alig változott – , hogy ezek a milliók kíváncsiak is legyenek a világ legjobbjainak a versengésére. Mert a királynő nem halt meg, de gyengélkedik, ezért fel kell erősíteni, reformokkal vonzóbbá tenni.