Sport

Önmagát verte meg a Ferrari a Hungaroringen

A nemzetközi média Max Verstappennek, a Red Bull Forma–1-es világbajnoki címvédő holland versenyzőjének bravúros győzelme mellett a Ferrari újabb hibájáról is írt a vasárnapi Magyar Nagydíj másnapján.

Önmagát verte meg a Ferrari a Hungaroringen
Charles Leclerc veszte a három gumicsere volt a Magyar Nagydíjon
Fotó: AFP/Kissbenedek Attila

A legfrappánsabban az osztrák Kurri írt a Ferrari vezetőinek újabb bakijáról: „Szembetűnő idén a Ferrari rendkívül szociális viselkedése, az olaszok adakozó hangulatban vannak. Hibáik különösen a Red Bullnak és Max Verstappennek adnak esélyt a győzelemre.”

A vb-pontversenyben második monacói Charles Leclerc (Ferrari) közepes keverékű gumikkal a harmadik helyről rajtolva átvette a vezetést, a 39. körben viszont a második cserénél kemény keverékű abroncsokat tettek fel autójára, amelyek nehezen tudtak felmelegedni a hűvös körülmények között, ezért visszaesett. Csapata a hibás választást azzal tetézte, hogy harmadszor is lehívta a pályáról újabb gumicserére, és így csak a hatodik lett.

„A tempónk megvolt, azt azonban egyelőre nem tudom, a csapat miért döntött úgy, hogy felrakja a kemény keveréket az autómra a második szakaszra. Nem működött a taktikánk, át kell beszélnünk a történteket” – mondta a monacói versenyző, aki bízik abban, hogy a nyári szünet után visszatalálnak a győztes útra.
Mattia Binotto, a Ferrari csapafőnöke a Hamiltonék szerint nevetséges döntést azzal magyarázta, hogy a csapat szimulációi azt mutatták, hogy bár a nehéz keverékű gumik lassabban melegszenek ugyan fel, de az utolsó szakaszon gyorsabbak lesznek. Megpróbáltuk megvédeni Charles pozícióját…”

Éppen az ellenkezője történt, a győzelemre is esélyes Leclerc 16 másodperccel elmaradva a győztes Max Verstappentől csak a hatodik lett. „Verstappen ismét kihasználta a Ferrari stratégiai hibáit a Magyar Nagydíjon, és nyert” – írta a francia L'Équipe.

Kapcsolódó írásaink

Elmélkedés az eldobott 75 pontról

ĀSzerecsenmosdatásnak is beillik, ahogy Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke védi Forma–1-es pilótáit, különösen a vb-címért versenyben lévő Charles Leclerc-t