Sport
Max Verstappen hetedszer nyert az idén

„Eléggé szenvedtem az időmérőn, nem könnyű megtalálni az autó egyensúlyát és összerakni egy jó kört” – mondta Charles Leclerc még szombaton azok után, hogy a Forma-1 62. Francia Nagydíján megnyerte az idei hetedik időmérőjét.
Abban az M4 Sport szakértői is egyetértettek, hogy a bonyolult, sokféle kanyartechnikát igénylő futamon mindenkinek nehéz dolga lesz. Különösen a mérnököknek jelent kihívást úgy összerakni a versenyautót, hogy az a leginkább alkalmas legyen a pálya nagy részén a pilóták kiszolgálására.
Ettől még a világbajnoki versenysorozat francia állomása azon kevesek közé tartozik, amely felett ott lebeg Damoklész kardja: nincs szerződése a folytatásra, és az a szakmai pletyka, hogy meglehet, nem is lesz, azaz kiesik a húsznál is több állomásból álló vb-szériából.
No de ez a futam elsősorban nem erről szólt, hanem a pilótákról. Például Lewis Hamiltonról (Mercedes), akinek ez a háromszázadik futama, az pedig nagyon komoly teljesítmény, ha még azt is hozzátesszük, hogy hét idényben is ő volt a világbajnok. (Más kérdés, hogy eddig még soha senkinek nem sikerült futamot nyerni azok közül, akik beléptek a „háromszázasok” szűk körébe.)
De fontos volt ez a verseny a két hazai pilótának, Pierre Gaslynak (Alpha Tauri) és Esteban Oconnak (Alpine) is, akik ugyan csak a tizennegyedik és tizedik helyről startoltak, de a versenyt megelőző pilótaparádén olyan tapsot kaptak, ami csak a legnagyobbaknak jár.
A 24 éves Leclerc pályafutása tizenhatodik pole pozíciójából remekül rajtolt. Mellőle a Red Bullos címvédő, a vb-pontversenyben éllovas Max Verstappen sem veszített helyet, de a harmadik rajtkockáról csapattársa, a mexikói Sergio Pérez elbambult és Hamilton elhúzott mellette. Az időmérőn ugyan a spanyol Carlos Sainz (Ferrari) volt a harmadik leggyorsabb, de őt és a dán Kevin Magnussent (Haas) motoralkatrész-cserék miatt a rajtrács végére sorolták. Utóbbi hét pozíciót is fogott az első két kör alatt, és Sainz is elkezdte feljebb egerészni magát.

A nagy melegben – levegő 31.5 Celsius fok, aszfalt 51 fok – várható volt, hogy sokakat megtréfál a gumik gyors kopása. A 16. körben közepesről keményre váltott a második helyről kihívott Verstappen, és csak a hetedikre tudott visszatérni, a Ferrari nem válaszolt, ám a 18. körben Leclerc az élről beleállt a falba, és ezzel a nagyok párharca eldőlt. Azt lehetett hallani a csapatrádiózásból, hogy az osztrák versenyhez hasonlóan újfent beszorult a Ferrari gázpedálja. Ez aztán a sokk.
A biztonsági autós szakaszban mindenki kereket cserélt, aki addig még nem, és Leclerc csapattársa, Sainz önhibáján kívül kapott egy öt másodperces büntetést, amiért veszélyesen hagyta el a boxutcát. Szegény Ferrarit még az ág is húzta.

Féltávnál az élen Verstappen, Hamilton, Pérez, Russell volt a sorrend. Red Bull, Mercedes sorminta. Utóbbit levadászta Sainz, de egyrészt a közepes gumijai vészesen elkoptak, másrészt tudvalévő volt, hogy a végén az időbüntetést még hozzáadják az eredményéhez. Mégse hívták ki.
Hosszú-hosszú körökig nem történt semmi említésre érdemes. Aztán Sainz addig ment Pérez idegeire, amíg leelőzte, na épp ekkor szóltak neki, hogy menjen ki kereket cserélni. „Ne most, ne most!” – feleselt vissza a csapatnak a spanyol. Aztán persze muszáj volt, így csak rövid ideig élvezhette a harmadik helyet. Viszont az új gumikon övé lett a legjobb köridő és a pluszpont.
Egy újabb virtuális biztonsági autós szakasz végén Russell jobb tempót fogott, és megelőzte a harmadik helyen kicsit bealvó Pérezt, aki nem hagyta annyiban és így legalább a dobogó aljáért volt némi nézőbarát csata. Ha sikertelen is.
A Francia Nagydíj győztese Max Verstappen lett, a második – idén először ebben a magasságban – Hamilton és a harmadik Russell.
A futamot követő gyors interjúban Max Verstappen azt mondta, elégedett volt a tempójukkal és próbált Charles-hoz közel maradni. Akinek a kiesését sajnálja és bízik benne, hogy nincs semmi baja. Ő ettől kezdve már csak az autójára és az abroncsaira vigyázott.
Charles Leclerc a futamot követően magára vállalta a felelősséget, és jelezte, nem hiszi, hogy a gázpedál okozta a kicsúszást, mert az csak rükvercben, a falnál ragadt be.
Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet (53 kör, 309,69 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:02.112 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 10.587 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 16.495 mp h.
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 17.310 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 28.872 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 42.879 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 52.026 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 56.959 mp h.
9. Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1:00.372 perc h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:02.549
leggyorsabb kör: 1:35.781 perc (Sainz Jr., 51. kör)
pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 10 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 233 pont
2. Leclerc 170
3. Pérez 163
4. Sainz Jr. 144
5. Russell 143
6. Hamilton 127
7. Norris 70
8. Ocon 56
9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46
10. Alonso 37
11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 22
12. Ricciardo 19
13. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 16
14. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 15
15. Mick Schumacher (német, Haas) 12
16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 11
17. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 5
18. Stroll 4
18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3
csapatok:
1. Red Bull 396 pont
2. Ferrari 314
3. Mercedes 270
4. Alpine 93
5. McLaren 89
6. Alfa Romeo 51
7. Haas 34
8. Alpha Tauri 27
9. Aston Martin 19
10. Williams 3