Sport
Valter Attila balesetet szenvedett az olaszországi edzőtáborban

„Tegnap az edzés során elütött egy motoros Bormio közelében. Egy körforgalmat rosszul mért fel, belső íven próbált meg megelőzni, sajnos nem tudtam kivédeni” – írta csütörtökön közösségi oldalán a 24 éves versenyző, aki hozzátette, azonnal sokan segítettek neki, így hamar a sondalói kórházba került.
„Óriási szerencsémre semmim nem tört el, nincsenek maradandó sérüléseim, csak a szép kis arcom kapott egy pofont a betontól, de egy fogszabályzó amúgy is tervben volt” – fogalmazott.
Valter szerint ilyen esetek előfordulnak, a motorossal is megbeszélte a történteket, nincs harag köztük, mivel attól nem gyógyul gyorsabban.
„Ezzel az edzőtábor véget is ért számomra, holnap már otthon regenerálódok, de szerintem nagyon gyorsan újra nyeregben lehetek” – zárta szavait Valter, aki egyelőre még nem tudja, ez a baleset mennyiben érinti a tervezett versenynaptárát.
Valter tavaly három napon át viselte az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót a Giro d’Italián, idén pedig negyedik lett az egyik hegyi szakaszon. A Groupama-FDJ versenyzője legutóbb június 24-én versenyzett, akkor szerezte meg pályafutása során először a magyar bajnoki trikót a mezőnyversenyben.