Sport
Első szakaszgyőzelmével a sárga trikót is megszerezte Vingegaard a Touron

A három hetes körverseny egyik legnehezebb, mintegy 4000 méter szintemelkedésű szakasza nagyon megvallatta a mezőnyt. A meredek emelkedők mellett a magas hőmérséklet - a rajtnál 29 fokot mértek - is rostálta a kilencperces előnyt kidolgozó élcsoportot és a mezőnyt is: leszakadása után feladta a versenyt a Giro d'Italián is szerepelt, a visegrádi nyitóetapot megnyerő Van der Poel is.
Az összetett esélyesei közül hatvan kilométerre a cél előtt négyen maradtak együtt: a legutóbbi két kiírásban diadalmaskodó, most is sárga trikós Pogacart sorozatos támadásokkal tette próbára a Jumbo-Visma két társkapitánya, Vingegaard és a háromszoros Vuelta a Espana győztes szlovén Primoz Roglic, valamint a 2018-as nyertes brit Geraint Thomas az idei Tour legmagasabb pontjáig vezető emelkedőn. A szurkolók sorfala között előbb a kolumbiai Nairo Quintana, majd Jonas Vingegaard támadott. Utóbbival bár akart, nem tudott menni a hegy alján még mosolygó Pogacar, aki tőle még nem látott módon megrogyott, ezt kihasználva sorra hagyták ott az ellenfelei.
A tavaly összetettben második Vingegaard - csapata egész napi kiváló munkáját megkoronázva - megnyerte a fordulatokban és izgalmakban bővelkedő, rendkívül nehéz szakaszt, amely pályafutása első háromhetes etapsikere.
„Ez hihetetlen, meg van az első szakaszgyőzelmem és a sárga trikó is. Köszönöm a csapatomnak, mestermunkát végzett. Tavaly második lettem, most harcolni fogok az első helyért Párizsig” – nyilatkozta a 25 esztendős dán, aki 2 perc 51 másodpercet adott Pogacarnak. Második helyre Bardet lépett fel összetettben, hátránya több mint két perc Vingegaard mögött. Pogacar a harmadik helyre csúszott vissza, Thomas a negyedik, míg Quintana nagyot előrelépve az ötödik.